Mese a gyerekszobából – A Furfangos Mese olvasópróbáján jártunk

2025. október 2. 17:49 | Kintner Nikolett

Nem mindennapi mesével készül a Jókai színház októberben. A Furfangos Mese mindenkinek szól, aki készített kartonból várat, vagy lovagruhát, a felnőtteknek, akik titkon sosem nőttek fel és a gyerekeknek, akik mindig nagy, erős és okos hősök akarnak lenni.

Az eredetileg Szép Bence humorista és bűvész tollából származó mű egy humoros, fordulatos, pörgős történetet tár a nézők elé, mely bár mese, mégis különbözik a megszokott, általános mese fogalmától: a gonosz mostoha itt nem is annyira gonosz, a sárkányt pedig nem legyőzni, vagy lefejezni kell, azt ugyanis szigorúan tilos.

A darabot Puskás Dániel rendezésében láthatja majd a közönség, aki kiemelte, a történetnek, bár rejtetten, de számos elgondolkodtató, fontos tanulsága van.

– Inkább a poénok és a humor az, ami ebben az esetben dominál, de azért mégiscsak érezhető, hogy ez az előadás szól a barátságról, szerelemről, mindarról, amit a mesék általában a gyerekeknek nyújthatnak. Hogy mégiscsak ki kell tartani a mese végéig, tűzön-vízen át meg kell tenni mindent, ugyanakkor nagyon sok dilemmát is felvet – fejtette ki a színész-rendező.

 

Fotó: Kintner Nikolett /behir.hu

 

A történet Kelekótya Kázmér királyfiról és hűséges szolgájáról és barátjáról, Eszes Andrásról szól, akik elhatározták, hogy kiállva minden próbát, elnyerik a királylány kezét, akivel a királyfi majd boldogan élhet, míg meg nem halnak. Legalábbis a mesékben általában így alakul a történet.

– Alapvetően Kelekótya Kázmér úgy indul neki ennek a történetnek, ahogy egy szokványos mesében. Tehát neki most azt kell csinálnia, hogy megkéri a lány kezét, kiállja a próbákat és így tovább, de amikor aztán nekiindul és megtudja, hogy ezért bizony tennie is kell, akkor az már kevésbé tetszik neki – fogalmazott a királyfit alakító Szász Borisz.

A történet dilemmáját az okozza, hogy Eszes András és Furfang Flóra, a királylány szerelmesek egymásba, így a szolgálónak az egész előadás alatt a barátja és a szerelme iránti érzései között kell libikókáznia.

 

Fotó: Kintner Nikolett /behir.hu

 

Az alapvető koncepció az, hogy minden olyan elemekből álljon, ami egy gyerekszobában megtalálható, így a jelmezek is ennek megfelelően lesznek kialakítva. A rendező úgy fogalmazott: kartondobozból is lehet lovag páncél és egy farmer kantáros szoknya is lehet a hercegnő ruhája. A karakterek jelmezeit Kiss Kata álmodta meg, melyet tovább fokoznak a fonálból készült hajak, ami a mesehősöknek egyfajta játékfigura kinézetet kölcsönöz majd.

A “varázslatot” pedig a díszlet teszi teljessé, melynek központi eleme egy hatalmas mesekönyv lesz, ami a mai gyerekkönyvek küllemét és mechanikáját idézi majd.

– Kicsi gyermekem van nekem is, így látom, hogy milyen mesekönyvek vannak ma, amelyek tényleg azért jók, mert meg tudják fogni, kinyitni, becsukni és ez tényleg ad egy plusz élményt a látvány mellett, hozzá tudnak kapcsolódni fizikálisan is. Azt akartuk megjeleníteni, hogy a mesekönyv nemcsak annyiból áll, amit elolvasunk, hanem abból is, hogy hozzáérünk, kapcsolódunk hozzá – fejtette ki Egyed Zoltán, az előadás díszlettervezője.

 

Fotó: Kintner Nikolett /behir.hu

 

A jelmezekbe a gyerekek is besegíthetnek, ugyanis, ahogy a minden jókais mesénél, ezúttal is játék kapcsolódik az előadáshoz, amelyben szebbnél szebb rajzokat alkothatnak a fiatal nézők. A beküldött alkotások a két lovag páncélját díszítik majd, ily módon is közelebb hozva a gyerekeket a mese és az előadás világához.

A Furfangos Mese november 3-án várja a nézőket a Békéscsabai Jókai Színház Nagyszínpadán.

 

Galéria

További programok »

Kultúra

FEL