A 18 éve rendezik meg az Országos Könyvtári Napokat, amely a könyvtáros szakma legjelentősebb, legtöbb érdeklődőt megmozgató programsorozata. Juhász Zoltán, a könyvtár igazgatója felvezetőjében elmondta, ebben az évben az eseménysor kulcseleme a négy elem, vagyis a föld, a víz, a tűz és a levegő. Ehhez kapcsolódnak a programok országszerte, így megyei könyvtárban is.
Szeptember 30-a egy jeles nap is, hiszen ezen a napon született Benedek Elek. A Magyar Olvasótársaság kezdeményezésére ez a nap lett a magyar népmese napja. Majd felkonferálta Soós Emőkét, „akit ismerve nem altatókat fog előadni, hanem pajzánabb meséket” – fűzte hozzá.
Juhász Zoltán – Fotó: Such Tamás / behir.hu
„Jó estét, jó estét, de nem mindenkinek! Csak annak a szép legények, aki engem szeret.” – ezzel a dallal érkezett a közönség háta mögül a mesélő. (Mint ahogy Sas Jóska is mindig egy nótával színpadra lépve kezdte a műsorait.)
Emőke elmondta, egy kisfiú bearanyozta a napját... Amikor megkérdezte az ovist, hogy „No, melyik mesemondót ünnepeljük?”, ő azt felelte: „Elmedek Belnedekét!”. Azt követően arról mesélt, hogy miképp találkozott a mesével.
– Székelyudvarhelyen születtem, Ceaușescu "gyereke" vagyok. A szüleim faluról keveredtek be a városba, a romániai nagy iparosítás korszakában. Otthonról hozták a vénájukat: anya sokat beszélt, apa csendesebb ember. De akkoriban még a népek összejártak egymáshoz: énekeltek, erősítették a lelküket. A vakáció alatt vagy kulccsal a nyakunkban otthon mindenfele lófráltunk, de a jobbik eset az volt, amikor a nagyszüleinkhez elmentünk falura. Nagymamáméknál nem volt villany, víz, de történet viszont volt jó sok. A képzeletünk csak úgy gazdagodott, akkoriban még nem hallottunk a meseterápiáról.
Galéria
Egyszer megemlítette, kislány korában négy évig hegedült, és amikor egy vasárnapon az édesapjával gyakorolt az egyik szobában – ment a „nyi-ki-nyi-ki-nyi-ki”–, nagy fájdalmára, a másik helyiségben a család többi tagja jókedvűen sztorizgattak. Leginkább közöttük lett volna; azóta is szereti a történeteket.
Vallja, hogy elsősorban nem a gyerekeket, hanem a felnőtteket kell meggyőzni, hogy higgyenek a csodában. Amikor mesél, akkor mindig otthon jár. „Tündérország. Ezt nem véletlenül mondják Erdélyre, mert meseszép. Kócsár Esztit, Hatos Jóúskát látom magam előtt, ahogy jönnek-mennek nagymamám falujában. A mese helyszíneit nem nehéz elképzelni. Az sem véletlen, hogy Benedek Elek olyan sok mesét hagyott hátra nekünk, hiszen ő is Székelyföldön született” – fogalmazott.
A hétfői esti mesék közben Emőke olyan volt, mint egy stand up komikus. (Ezt a szó legnemesebb értelmében értem!) Elég volt amolyan ízes emőkésen egy-két szót kimondania, a teltházas közönség dőlt a kacagástól. Kiszólt a fejekhez, olykor megsimogatta őket, és bizonyára arra az egy órára mindenkinek elmúlt a fejfájása, elfelejtette a sárga csekkeket, helyreállt a világegyetem.
Emőke és a kisfiú – Fotó: Such Tamás / behi.hu
