Pályaorientációs osztályfőnöki óra az iparkamarával, Nagybánhegyesen

2023. március 24. 07:31 | behir.hu

Osztályfőnöki órát tartott Butora Hajnalka, a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara pályaorientációs tanácsadója Nagybánhegyesen szerdán.

A katolikus iskola hetedik osztályos tanulói megtudták, hogy bár távolinak tűnik, hogy szűk egy év múlva dönteniük kell a továbbtanulásukról, már most el kell gondolkodni, hogy gimnáziumban, technikumban vagy szakképző iskolában szeretnék folytatni a tanulmányaikat, melyiknek mi az előnye és a hátránya. Mivel a településen nincs középiskola, a diákoknak azt is át kell gondolniuk a szakirány mellett, hogy ingáznak-e vagy kollégiumi elhelyezést kérnek majd, illetve szintén fontos kérdés, hogy hány évet szeretnének tanulni, hiszen míg a szakképző iskola hároméves, a gimnázium négy-öt, a technikum pedig négy-hatéves képzést nyújt.

A kamara széles körű pályaválasztásban segítő tevékenységet végez a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával: osztályfőnöki órákon túl szülői értekezleteket szokott tartani, tanműhely- és üzemlátogatásokat szervez, szakmaismereti vetélkedőt, pályaorientációs táborokat és alkotópályázatot hirdet, illetve egyre nagyobb az igény az egyéni, pályaorientációs tanácsadásra is. Ezekről a térítésmentesen igénybe vehető tevékenységekről a 30/297-1343-as telefonszámon lehet érdeklődni.

 

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL