Palacsinta party és motoros felvonulás a Körös Motoros Karitatív Egyesülettel

2023. július 22. 08:25 | Mikóczy Erika

A Körös Motoros Karitatív Egyesület július 23-án, vasárnap 14 órától Palacsinta partyt rendez a „nemszínötös” bizonyítványért a Csabai Rendezvénypajtában. Amellett, hogy palacsintázni várják a gyerekeket, programokkal készülnek és motoros felvonulás is lesz majd. Erről Seben Gabriellát, az egyesület elnökét kérdezte a 7.Tv Aktuális című műsorában Vári Bianka műsorvezető.

– Honnan indult az ötlet, a kezdeményezés, hogy a nem színötös bizonyítványú gyermekeket jutalmazzák?

Az én ötletem volt. Egy nagyon egyszerű szombat délelőtti Facebook-poszt olvasása után fogalmazódott meg bennem. Abban egy vállalkozás arra buzdította a szülőket és gyerekeket, hogy ha színötös lett a gyermek bizonyítványa, azzal menjenek el a vállalkozáshoz és ajándékot kapnak. Arra gondoltam: nagyon szép és jó, ha valakinek színötös a bizonyítványa, de mi van azokkal a gyerekekkel, akik hiába tanultak, magoltak egész évben, mégsem sikerült színötösre, vagy nem igazán lett jó a bizonyítványuk. Mi őket is szeretnénk biztatni és megajándékozni, hogy ne adják föl, tanuljanak nyugodtan. Nem baj, ha nem ötösök, csak tanuljanak tovább, ne érezzék emiatt rosszul magukat. Hallunk híreket mindig néhány olyan gyermekről, aki ha rosszabb jegyeket kapott, nem mer hazamenni, elcsatangol. Jobb esetben azért egy-két napon belül hazamegy, vagy megtalálja a rendőrség. Jó volna, ha ilyen nem történne.

 

– Az egyesületük miért tartja fontosnak azt, hogy felkarolja azokat, akik esetleg szégyellik magukat a jegyeik miatt?

Amikor elmegyünk dolgozni, soha nem azt kérdezik meg, hogy hányas érdemjeggyel szereztük meg az érettségit vagy éppen a diplomát. Azt szokták megkérdezni, hogy mihez értünk és van-e ilyen vagy olyan végzettségünk. Mi pont ezért is kértünk föl zenészeket, híresebb embereket, hogy küldjenek videó-üzeneteket ezeknek a gyerekeknek arról, ők milyen tanulók voltak, és honnan, hova jutottak el. Biztatva a gyerekeket, hogy nem kell feladni, ha egy év végi jegy vagy egy vizsga nem úgy sikerült, ahogy szerették volna. 

 

 

– A motorosoknál milyen fogadtatása volt az ötletnek?

Először meglepődtek, hogy már megint mi az, amit kitaláltam, de örömmel csatlakoztak hozzá. Ez már a harmadik évünk, és nemcsak az egyesület tagjai, hanem számunkra teljesen idegen emberek is jöttek, akik felajánlották segítségüket, mind támogatásban, mind abban, hogy segítenek palacsintát sütni.

 

– Milyen volt az előző partik fogadtatása?

Nagyon pozitív. Mi is meglepődtünk az első alkalommal, mert nem számítottunk ekkora érdeklődésre. Három évvel ezelőtt 300 palacsintát sütöttünk, a tavalyi évben 323-at, idén szeretnénk még egy kicsivel többet.

 

– Kik segítenek elkészíteni a palacsintát, és milyen ízekben lehet majd kérni?

Lesz többféle lekváros, nutellás, kakaós, fahéjas, illetve gondolunk azokra is, akik esetleg valamilyen ételallegriában szenvednek, tehát mindenmentes palacsinta is készül. Tavaly a Scitec testépítő csapata is részt vett ezen az eseményen, kaptunk tőlük proteines palacsintaport, idén is kapunk, úgyhogy lesz a diétázóknak proteines palacsinta is. Az egyesületi tagok és a párjaik sütik majd a palacsintákat, illetve most fölajánlkozott egy kedves hölgy Hódmezővásárhelyről, ő is segít.

 

– Nagy területről vonzza az érdeklődőket a parti?

Egy édesapa jelezte számunkra – aki szintén motoros –, hogy ők 190 kilométerről fognak érkezni a kisfiával. Mert hiába jó tanuló a fiú, versmondó versenyeken vesz részt, viszont a matekkal problémái vannak, így nem színötös a bizonyítványa. Ez rosszul esik neki, bántja a gyermeket. Most itt egy kis pozitív élményben fog részesülni, megerősítve érezheti magát abban – akárcsak a többi gyerek – hogy ő is nagyon értékes.

 

– Korosztályban bárki jöhet, aki még tanul?

Így van, bárki jöhet, kiemelném, hogy természetesen a színötös tanulókat is várjuk, szívesen látjuk, és persze akár az óvodás kistesók is vendégeink a palacsintára.

 

– Idén a Csabai Rendezvénypajta lesz a helyszín.

Igen, a helyszínünk most a Gyulai út 65/1. alatt lesz, a Csabai Rendezvénypajtában. Ott lesznek kiemelt vendégeink is az idei évben, méghozzá Bereczki Bianka motocross-versenyző, aki egy 8 éves kislány, illetve Talabér Emília, ő pedig egy gokartversenyző fiatal hölgy.

 

– Mennyire különlegesség az, hogy egy motoros egyesület karitatív tevékenységet végez?

Mi karitatív jelleggel alakultunk meg, idén volt az 5. születésnapunk. Hat évvel ezelőtt volt egy nagyon szuper kezdeményezés, amelyet Évi barátnőm indított el, hogy legyen minden mentőautóban plüssmaci. Mi ehhez csatlakoztunk, fölajánlottunk a mi macijainkat. Olyan népszerű volt ez kezdeményezés, hogy túlnőtte Éviéket, ezért megkért minket arra, hogy segítsünk Békés megyében az átadás megszervezésében. Ekkor jött az ötlet, nemcsak részemről, hanem az alapító motoros srácok részéről is, hogy ezt akkor csináljuk hosszú távon, mert nagyon jó nekünk is, illetve azoknak is, akiknek segítünk. Hivatalossá tettük, így alapítottuk meg a Körös Motoros Karitatív Egyesületet. Mi, motorosok mindig összetartunk, egy motoros akkor is barát, ha most találkozunk először. Segítjük egymást és igyekszünk segíteni másokat is.

 

– A motoros társadalom megítélése mennyire befolyásolja a munkájukat?

Sajnos az előítéletek még ott vannak az emberekben. Az amerikai filmek motorosaihoz hasonlítanak minket, akik furák, bőrszerkóba bújnak, erre azt szokták mondani, hogy páncélt húzunk magunkra. Természetesen motorozás közben muszáj, mert minket nem véd kaszni csak a jó minőségű motoros ruha, illetve a bukósisak. A bőrszerkó nagyon kedves, érző embert, érző szívet takar, és ezt igyekszünk minden egyes ilyen rendezvényünkön megmutatni. Mi egyébként sok karitatív dologgal foglalkozunk, tanszereket gyűjtünk gyerekeknek, műanyag kupakgyűjtésben is benne vagyunk.

 

– Hol találhatják meg az érdeklődők a szervezetet?

Elérhetők vagyunk a közösségi oldalon, illetve most már abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a Csabai Rendezvénypajtát igénybe vehetjük minden egyes rendezvényünkre. Ott lesz kialakítva egy bázisunk, ahol minden hónapban egy hétvégén lehet velünk ismerkedni, találkozni. Ott fogunk mindent szervezni, onnan fognak indulni most már a vonulásaink is.

 

– Nemrégiben Közösség díjat vehettek át Herczeg Tamás országgyűlési képviselőtől. Hogyan fogadták ezt az elismerést?

Meglepődtünk, hogy sokan szavaztak ránk, nyertesekként kerültünk ki, és nagyon örültünk neki. Reméljük ez annak köszönhető, hogy most már egyre többen ismernek meg minket, ismerik meg a munkásságunkat, és ezzel próbálják kifejezni felénk a tiszteletüket illetve a segítő szándékukat.

 

– Visszatérve a Palacsinta partyra: július 23-án, vasárnap mikortól várják az érdeklődőket? 

– A Csabai Rendezvénypajtában, a Gyulai út 65/1. szám alatt 14 órától 19 óráig tart a rendezvény. Amit még tudni kell, hogy 17 órától motoros felvonulás is lesz, 16.30-tól gyülekező, 17 órától pedig indulnak el a motorosok és tesznek egy kört a városban.

További programok »

Itthon

Nem könnyű egy szökőkút mellett szaxofonozni

Most már gőzerővel zubognak a csabai szökőkutak. Körbejártuk az öt belvárosit – a Szent István tériektől az Andrássy útiakon keresztül a Korzó térig. Néhány csabait a kutak szerepéről, üzenetéről kérdeztünk; azonfelül arra is kíváncsiak voltunk, kit, milyen élmény fűz hozzájuk.
10:57
FEL