Nem a jegy, hanem a befektetett munka számít – palacsintát osztottak a stégen

2024. június 30. 16:51 | Kovács Dávid

A Körös Motoros Karitatív Egyesület negyedik alkalommal várta finomsággal a családokat a tanév lezárultával, visszatérve a korábbi helyszínre, a Csabagyöngye stégjére.

Finom palacsintaillat lengte be a Csabagyöngye környékét vasárnap kora délután. Bár a nagy hőségben talán a vártnál lassabban gyülekeztek a családok a stégszínpad környékén, a Körös Motoros Karitatív Egyesület tagjai, önkéntesei szorgalmasan készítették a gyerekek egyik kedvenc édességét. A szervezet a szokásoknak megfelelően a tanév végén szervezte meg akcióját.

– Az ötlet onnan jött, hogy az elmúlt években sok vállalkozás hirdetett olyan akciókat, hogy színötös bizonyítvánnyal rendelkező gyerekeknek különböző ajándékokkal készülnek. Mi pont ennek az ellenkezőjét találtuk ki, mert akkor sem dől össze a világ, ha nem színötös a bizonyítvány. Nem a jegy, hanem a befektetett munka, a szorgalom számít, ezért vártuk azokat a gyerekeket és a családokat, akiknek ha nem is sikerült tökéletesen a tanév, de mindent megtettek a jó eredményért – fogalmazott Seben Gabriella, az egyesület elnöke, aki kiemelte első körben kétszázötven óriáspalacsintával készültek, de igény esetén még több finomságot is kiosztanak.

A program részeként a 2023-ban alakult d'FLEMM swingrock zenekar adott koncertet a stégen.

 

További programok »

FEL