Ösztöndíjprogrammal motiválják az ápoló tanulókat

2018. január 17. 07:13 | Kugyelka-Zámbori Eszter

Egyre súlyosabb probléma az egészségügyi szakdolgozók hiánya Európában, amely hazánkban is egyre erőteljesebben érzékelhető. A magyar szakközépiskolák létszámadatai azt mutatják, hogy kevesen választják az egészségügyi szakképzést. Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ indította ösztöndíjprogram ezen a helyzeten kíván változtatni. A békéscsabai Szent-Györgyi Albert szakgimnázium húsz tanulója már élt is a decemberben meghirdetett lehetőséggel.

Már az utolsó szakmai vizsgára készülnek a Szent-Györgyi Albert szakgimnázium végzős, ápoló szakos diákjai az egyik gyakorlati órájukon. A legtöbben közülük pályáztak az ápoló tanulóknak kiírt felhívásra.

– Fontosnak tartom, mert így legalább ösztönöz arra, hogy megtartsam a tanulmányi átlagomat, illetve javítsak is rajta. Nem szeretném elveszíteni ezt az ösztöndíjat, összesen két félévet pályáztam meg - mondta el Gávrás Rita Ildikó, a Békéscsabai Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Szakgimnázium diákja.

Az ápolóknak a végzős évfolyamon eddig nem volt semmilyen ösztöndíj-lehetőségük. Ezen változtat az Állami Egészségügyi Ellátó Központ programja.

- Az iskolánkból húszan pályáztak, Békés megyéből pedig összesen harminckét tanuló. Elsősorban a végzőseink, ápolóink, 15. évfolyamosaink érintettek ebben a pályázatban. Így a pályázók nagy része tőlük került ki - hangsúlyozta Kurta Krisztina egészségügyi szakoktató, a program mentora.

A program később arra ösztönözheti a diákokat, hogy az egészségügyi szakképzést válasszák, emellett hosszútávon megoldást jelenthet arra is, hogy a szakképzett dolgozók Magyarországon maradjanak. Az ösztöndíj feltétele ugyanis, hogy a szakképesítés megszerzése után legalább annyi ideig dolgozzanak a fiatalok valamelyik hazai közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatónál, amennyi ideig az ösztöndíjat kapták.

– Nagyon sokan vállalnak diákmunkát a tanulás mellett, ilyenkor akár a tanulmányi eredményük is rosszabbá válhat, illetve a gyakorlaton is kevesebbet tudnak teljesíteni, mert sokkal fáradtabbak. Mivel ez az ösztöndíj-lehetőség itt áll előttük, ezért kevesebb lesz azoknak a száma, akik iskola mellett dolgozni kényszerülnek - hangsúlyozta Adamik Jánosné, az intézmény szakmai igazgató-helyettese.

A Szent-Györgyi Albert Szakgimnázium minden tanulója valamelyik Békés megyei kórházban dolgozik – etette hozzá. Adamik Jánosné hozzátette: ezek az egészségügyi intézmények a tapasztalatok szerint a későbbiekben is szívesen alkalmazzák a diákokat.

 

 

További programok »

FEL