Országos angol nyelvi verseny a Jankay Tibor Általános iskolában

2017. május 23. 14:09 | Zsíros András

Országos angol nyelvi versenynek adott otthont Békéscsaba a múlt hétvégén. A már 10 éves múltra visszatekintő megmérettetést, a Jankay két tanítási nyelvű iskolában rendezték meg. A három fordulós versenyen több mint 8000 általános iskolás indult, de a döntőbe csak 50-en kerülhettek be.

Az országos fordulóba öt Békés megyei diák jutott be, ami a szakemberek szerint pozitív visszajelzés a megyében zajló idegennyelv oktatásáról.

"Óriási előnye ennek a versenynek, hogy helyszíntől függetlenül indulhatnak a gyerekek, ugye több mint 8000 tanuló indult az első fordulóban, amit mindenhol az iskolákban írattak meg, tehát a legkisebb iskolában is meg tudták íratni és bizony hál istennek olyan tanulók is bekerültek most a döntőbe is, amelyek inkább egy kis iskolának számítanak." – emelte ki Tirjákné Prisztavok Ágnes, a Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola igazgatója.

A döntőben az indulóknak szóban kellett bizonyítaniuk.  A hetedik évfolyamosok közül az első helyen Tinyó Kolos, az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium diákja végzett.

A nyolcadikosoknál Slánicz Balázs érdemelte ki az elsőséget, aki már tavaly is országos első lett.

"Szerintem ezzel fogok foglalkozni, hogyha felnövök. Gondoltam arra, hogy akár nyelvvizsgáztató leszek, angol tanár. Akármi szóba jöhet." - tette hozzá a kétszeres nyertes.

Az iskola a jövő évi országos versenyre is készül, amelynek rendezési jogát pályázat úton nyerhetnek el.

 

A hírről készült videó anyagunk:

További programok »

Oktatás

Együttműködést írt alá a MÁV és a BSZC

Április 18-án, a logisztika napja alkalmából, az ipar és oktatás közti szorosabb együttműködés érdekében tartottak konferenciát a BSZC központi épületében. A nap folyamán a MÁV-Szolgáltató Központ Zrt. és a Békéscsabai SZC Kemény Gábor Technikum együttműködési megállapodást kötött, amely révén új szakágak jelennek meg az iskolákban.
2024. április 18. 18:03
FEL