Olyan környezetvédelmi projektbe vághatnak Csabán, ami még nem volt az országban

2023. szeptember 24. 11:26 | Varga Diána

A projektnek köze van a vízhez, az áramhoz, valamint a hidrogénhez is.

Egy Interreg V-A Románia-Magyarország Programban pályázható projekt került a békéscsabai képviselő-testület elé, melyet ezúttal a napelemparkokért is felelős Békéscsaba Energia ESCO Kft. nyújtott be. A szeptemberi közgyűlésről egyébként itt írtunk bővebben.

A RESolution projekt célja hidrotechnológia alkalmazásával zöld hidrogén előállítása, tárolása és hosszú távon helyi értékláncba foglalása, amely beilleszthető lenne a Smart Grid 1. rendszerbe, méghozzá úgy, hogy egy elektrolizáló berendezéssel a fel nem használt árammal, vízbontás útján állítanának elő hidrogént. Ebből egy üzemanyagcella segítségével ismét villamos energiát lehet előállítani, de lehetővé teszi hosszú távon hidrogénhajtású járművek üzemanyag-ellátását is (korábban volt már róla szó, hogy az önkormányzat új, alternatív meghajtású autóbuszokat vásárolna, köztük hidrogénmeghajtásúakat is – a szerk.). A pályázatban Nagyvárad lehet a viharsarki város konzorciumi partnere; a teljes pályázatra legfeljebb 2 millió euró hívható le, a teljes bekerülési összeg 15 százalékát a magyar és a román állam finanszírozza, míg a maradékot önerőből kell előteremtenie a két város önkormányzatának (Békéscsaba esetében mintegy 23 millió forintot). 

Pályázat nyújtható be az úgynevezett CleanAir légszennyezés-csökkentő projektre is, amelyben a szállóport elnyelő, valamint a nyári hőhullámok csökkentésére “sétáló erdők” telepítésére lehet forrást lehívni. Ebben az esetben mozgatható, konténeres növényzetet helyeznek el ideiglenesen olyan napsütötte felületekre, ahol a fákkal javítani lehet a mikroklímát (főtér, vasútállomás előtti terület). Ebben a projektben a nagyváradi önkormányzat mellett a Szegedi Tudományegyetem és a Nagyváradi Egyetem is részt venne, a költségek elosztása pedig hasonló lenne, mint a másik pályázat esetében.

A grémium végül 14 igennel arról határozott, hogy a RESolution projektre nyújthatja be a pályázatot az Energia ESCO.

További programok »

Gazdaság

Idén is kiváló minőségű magyar hal kerülhet a karácsonyi asztalra

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is kiváló minőségű, magyar halakkal készülnek a karácsonyi szezonra a hazai haltermelők. Az ünnepi kínálat sztárja ebben az évben is a ponty lesz, amely még mindig a magyarok kedvenc halfajának számít – derült ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL), valamint a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) által tartott közös sajtótájékoztatón.
11:00
FEL