A Dürer Albert Általános Iskolában nagy hangsúly fektetnek a környezetvédelemhez kapcsolódó elméleti oktatásra. Csontosné László Anikó igazgató elmondta: minden tanórán és a szakköri foglalkozásokon is kiemelt szerepet kap a téma.
– A tananyagba minden órán igyekszünk beépíteni a környezettudatossághoz kapcsolódó ismereteket. Első és második osztályban ugyan még nincs külön környezetismeret tantárgy, de az olvasmányok segítségével a gyerekek mégis tanulnak például a növények részeiről, illetve arról, hogy milyen körülmények között érdemes őket termeszteni. Emellett kiemelt figyelmet fordítunk a fenntarthatóságra is. A tanulók újrahasználható műanyag dobozban hozzák az uzsonnájukat, valamint kulacsban az innivalót, amelyeket nem dobnak el, hanem akár több évig is használnak – osztotta meg. Hozzátette: a fiatalok testi-lelki egészségére is központi téma az intézményben, a diákok több mozgásos foglalkozás közül választhatnak, melyek pozitív hatása az országos Netfit felmérés eredményeiben is megmutatkozik.

Az órákon megszerzett tudást a diákok a gyakorlatban is hasznosítani tudják, akár otthon vagy az intézmény falai között.
– Néhány évvel ezelőtt részt vettünk a Mindenünk a fa pályázaton, melynek részeként egy zöldtelületet alakítottunk ki az udvaron. A gyerekek aktívan részt vettek a kert létrehozásában, ástak, lapátoltak, növényeket ültettek. Fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek is kivegyék a részüket az ilyen jellegű feladatokból, mivel, ha valaki maga ültet el egy növényt, nagyobb eséllyel vigyáz rá, és érdeklődéssel fordul felé. A projekt során több bogyós cserje is helyett kapott a területen, így a gyerekek megtanulják megkülönböztetni azt, hogy mi ehető, mi nem, és mire használhatók az egyes növények – fogalmazott Horváthné Vidéki Judit tanító. Hozzátette: alapvetően a szemléletformálásra törekednek, ugyanakkor nyitottak a gyerekek ötleteire is, akik gyakran meglepő és kreatív megoldásokat javasolnak.
Az iskolában szelektív hulladékgyűjtés is zajlik, amelynek alapjait már az első osztályosok is könnyedén elsajátítják. Az intézmény külső területeit is a környezettudatos szemlélet jegyében alakították ki. Az udvaron több magaságyás is található, amelybe a gyerekek szezonális növényeket ültetnek, gondozzák őket, majd az iskola tankonyhájában fel is dolgozzák azokat. Továbbá helyet kapott kint egy meteorológiai állomás, amelyet a felső tagozatos diákok természettudományos és matematika órákon használnak.