Ismét az egészségtudatosságra hívták fel a figyelmet Gyulán - galériával

2024. június 12. 18:50 | Vincze Attila

Második alkalommal szervezett élménynapot a diákoknak a Gyulai Tankerületi Központ és a Gál Ferenc Egyetem a gyulai Dürer Albert Általános Iskolában szerdán. A program középpontjában az egészségtudatos életmód népszerűsítése állt.

Az esemény megnyitóján Gyula polgármestere köszöntötte először a megjelent diákokat és pedagógusokat. Görgényi Ernő beszédében elmondta, hogy mindennap tennünk kell az egészségünk megőrzéséért, és az nem elég, ha akkor fordulunk csak orvoshoz, amikor már betegek vagyunk. Mint fogalmazott: az egészség egy olyan ajándék az élettől, amit, ha az ember egyszer elveszít, akkor lehet, hogy soha többet nem tudja visszaszerezni, de legalábbis mindig meg kell küzdenie érte. 

– Az egészségünkre sokféle veszély leselkedik, de az egyik amit szeretnék kiemelni, az nem más, mint az online lét és a mindent maga alá rendelő digitális technológia, amely rendkívül sok kockázatot rejt magában, melyeket az az életmód okoz, amiket ezek az eszközök kiváltanak – hangsúlyozta.

 

Galéria

 

A Gál Ferenc Egyetem Egészség- és Szociális Tudományi Kar dékánja kiemelte: az életben a hangulatzavarok, a stressz indikálta kognitív koncentrációs sebezhetőség, és a mentális betegségek száma folyamatosan nő. Dr. Vincze Gábor megjegyezte, hogy az ételek összetétele közvetlen hatással van a bélben termelődő hormonokra, neuropeptidekre, neurotranszmitterekre, és a bél mikrobiológiájára.

– Egyértelmű összefüggés van az életforma, az étrend és a mentális egészség között. A mentális egészség egyértelműen meghatározza a fizikai közérzetünket is. Ez az összefogás, ami itt a mai napon létrejött, és közösen próbálunk tenni a jövőért, kiemelkedő jelentőséggel bír a jövő generációinak képzésében és a társadalom jólétének előmozdításában – húzta alá.

Kertész Éva, a 21 Nő az Egészségügyért Alapítvány ügyvezetője arról beszélt, hogy a szervezet minden egyes tagja az egészségügyben dolgozik, akik azért fogtak össze, hogy olyan eredményeket lássanak, mint ami Gyulán tavaly a rendezvény létrehozásával megvalósult.

– Nagyon nagy büszkeség, hogy léteznek ilyen kezdeményezések és szeretettel gratulálok, illetve nagy elismeréssel adózom a szervezőknek, akik voltak olyan bátrak, hogy elkezdték ezt a munkát tavaly az egészségtudatosság jegyében, ez egy hosszú munka ugyanis – részletezte.

A megnyitón beszédet mondott Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke is, aki többek között az egészséges életmód oktatásban való népszerűsítéséről szólt, majd ezt követően Teleki-Szávai Krisztinával, a Gyulai Tankerületi Központ igazgatójával közösen átadták az Egészségtudatos nevelésért díjakat.

Az esemény további részében játékos feladatokkal, felnőtt és gyerek kalandpályával, valamint különböző zenés-táncos programokkal szórakoztatták a szervezők a résztvevő diákokat, valamint pedagógusokat. 

További programok »

FEL