Minderről Takácsné Olasz Irénkével beszélgettem, aki közel 15 évig vezette a megyei gyermekkönyvtárt. Ő maga volt az intézmény. Barna, dús hajkoronáját, őszinte kacaját és a minden pillanatban ölelésre nyíló karjait akár 500 méterről is kiszúrhatjuk a csabai utczákon.
– Olvasson a gyerek, de nem mindegy, hogy mit!
– Ez tény. Ráadásul a gagyi ugyanannyiba kerül, mint a szépirodalom.
– Sőt!
– Igen, néha drágább. És természetesen nagyrészt a szülőktől, de a tanító néniktől is függ, hogy miképp csinálunk kedvet a gyereknek az olvasáshoz. Mert ha ez a gyerekeknek csak munka, amelybe belefáradhatnak, akkor hamar félredobják a könyvet, de ha megpróbáljuk ezt úgy tanítani, hogy élvezetet adjon nekik, akkor meg fogják szeretni a könyveket.
S lehet őket irányítani is… de persze nem azt mondom, hogy egy 10 éves gyereknek egyből az Egri csillagokat kell olvasni. (Az interjú 2019. december 12-én készült a Meseházban, a Tréfás Mesemondó Verseny szünetében; még javában az Egri csillagok vs. Harry Potter politikai cirkusz előtt.)
– Nekem például nagy szívfájdalmam volt, hogy Bornemissza Gergely nem egy nagy harcos, hanem puskaporos hordókat gyártó mérnök lett; akkor viszont tanult emberré vált– ez is követendő. Azt hallottam azonban, hogy létezik egy olyan törekvés, hogy a kötelezők nyelvét modernizálják.
– Alapvetően a klasszikusokat nem illenék újraírni.
– Állítólag már Angliában sem az eredeti nyelven olvassák manapság a Rómeó és Júliát.
– Végül is… de például ott van Lackfi János Apám kakasa...
– Az egy zseniális fickó.
– Szerintem is! Ez is ösztönző lehet: először az eredetit – ugye az Anyám tyúkját – olvasod el a gyereknek, majd a Lackfi változatát. De a mai kortárs irodalomban is nagyon sok a remekség: ott van például Kiss Ottótól A terepasztal lovagjai című kötet, amely egy 10-12 éves gyermeknek szuper, és minden benne van, ami kell.
Mi több, egy kedves ványai származású, ma már a Dunántúlon élő, fiatal házaspárnak a tavaly odaajándékoztam szintén Kiss Ottótól a Régi kincsek című verseskötetét. És épp a minap hívott az apuka, hogy „Hallod mit mond a lányom?” „Hallom, hogy ritmusban beszél, de nem tudom, hogy mit” – válaszoltam. Hát a hároméves kislány épp Ottó egyik versét szavalta.
– A gyermekkönyvtárban sikerült olykor kevésbé betűbarát srácokat is könyvfalókká varázsolnod?
– Szerencsére sokat!
– Mondjuk ez azért necces kérdés, mert ha úgy vesszük, aki betévedt hozzátok az általában jó szülői háttérrel startolt.
– Ha úgy vesszük igen. Például ott van Sóki Benedek barátom, aki már apróka korában is imádta a könyveket. Majd ovisként már egyedül jöhetett át az Ifi házból – ahol a szülei dolgoztak – a könyvtárba. Ma már egyetemista, és arab szakos.
– Az intelligens embernek annyi élete van, ahány kultúrát befogad.
– Egyetértek! És ott van Sánta Lacika este is (1992-ben, Laci volt az első Nyilas Misi a Jókai Színházban, jelenleg a Madách Színház tagja). Ő például rengeteget lógott nálunk.
– Munkaidőben?
– Szó szerint! Számtalanszor átbaktatott az Eva gimiből, fizika vagy kémia óráról olvasni. Többször kérdeztem is: „Lacika, kémia?” „Nem, fizika” – válaszolta.
– Most is vannak olvasó gyerekek?
– Vannak bizony! Noha nem ismerem a könyvesboltok eladási statisztikáját, de biztos vagyok benne, hogy most simán eladnak annyi könyvet, mint úgy 15-20 éve, csak az árak szaladtak nagyon el.
