Nyilvános színházi évadnyitó beszélgetéssel, tánccal, zenével

2018. szeptember 16. 13:15 | behir.hu

A Békéscsabai Jókai Színház szeptember 15-én, szombaton délután tartotta nyilvános évadnyitó társulati ülését a teátrum előtti téren. Az új produkciókból a szerzők, rendezők, színészek adtak ízelítőt. 

 

 

Seregi Zoltán igazgató beszédében először a publikumot köszöntötte, a társulat nyári szerepléseit értékelte, majd a 2018-19-es évad bemutatóit, bérletrendszerét ismertette. Elmondta: a Jókai színházban nyáron sem volt szünet, a társulat játszott a Csabai Nyár, a Szarvasi Vízi Színház, valamint a Gyulai Várszínház estjein. Az igazgató köszönetet mondott a sok munkáért és gratulált a fesztiváldíjasoknak. Majd arról szólt, hogy az új évadban hat bemutatót terveznek a nagyszínpadon és a kamarában, három meseelőadást, repertoáron marad több sikerdarab, továbbá stúdiószínházi előadások is készülnek. Az első premier szeptember 21-én lesz a Sík Ferenc Kamaraszínházban, Noël Coward Vidám kísértet című komédiája.

 

 

Tege Antal és Czitor Attila műsorvezető is köszöntötte a közönséget. Ezt követően Kocsák Tibor - Bozsó József: Kukac Kata kalandjai című meséjéből adott elő egy dalt Fejes Katica és Puskás Dániel színészhallgató. Ezután beszélgetés hangzott el Papp Barbarával, aki Arthur Miller: Pillantás a hídról című előadásában Catherine figuráját játssza. A Kukac Kata kalandjai című mesemusicalből Gábor Anita Csiga Bige dalát adta elő. Seregi Zoltánt, a Detektívjátszma című előadás rendezőjét is megszólaltatták a műsorvezetők, a beszélgetés alatt az 1972-es Mesterdetektív című filmből láttunk részletet.

 

Fotó: Lipták Szabolcs • A-Team

 

Gulyás Attila, aki Noël Coward: Vidám kísértet című előadásában a férfi főszereplő, énekével örvendeztette meg a közönséget. Weber Kristóf - Zalán Tibor: A sHówkirálynő című zenés mesejátéka lesz az évad második gyermekbemutatója, amelyhez kedvet csinálva Liszi Melinda, aki a címszereplő karakterét alakítja, Kosztolányi Dezső: Virágok beszéde című írásából adott elő részleteket. Beszélgetés hangzott el Nemlaha Györggyel, aki az Elnémult harangok című regény dramatizált változatát írta, közben vetítést láttunk az 1940-es filmből. Csonka Dóra, az Elnémult harangok egyik szereplője előadta Katona Klári Játssz még! című dalát.

 

Fotó: Lipták Szabolcs • A-Team

 

Szente Béla: Szárnyad árnyékában című történelmi játékát 2019 januárjában mutatja be a színház, ősbemutatóként Békéscsaba újratelepítésének 300. évfordulójára. Ehhez kapcsolódott Tomanek Gábor, aki Bagdi László: Csaba legendája című művéből részleteket adott elő. Közben fotómontázst láttunk a város elmúlt 300 évéről. Szarka Gyula – Zalán Tibor: Az igazmondó juhász és az aranyszőrű bárány című meseelőadásáról Zalán Tibor, József Attila- és Babérkoszorú-díjas költő beszélt. Mészáros Mihály, aki Az igazmondó juhász és az aranyszőrű bárány című mesében Burkus karakterét alakítja, előadta a Burkus király bánata című dalfeldolgozást.

 

Fotó: Lipták Szabolcs • A-Team

 

Móricz Zsigmond: Nem élhetek muzsikaszó nélkül című előadásához kapcsolódott a beszélgetés Katkó Ferenccel, az előadás rendezőjével, eközben részletet láttunk az 1979-es, azonos című filmből. Terrence McNally – David Yazbek: Alul semmi című előadásáról beszélt a rendező Tege Antal, s megelevenedtek az 1997-es, az előadás alapjául szolgáló film jelenetei.

A műsor zárásaként a már végzett és jelenlegi táncszakos hallgatók (Fazekas Döníz, Lehoczki Orsolya, Medovarszki Petra, Korom Gábor és Józsa Bence) előadták Kerekes Judit koreográfiáját, amit majd A sHówkirálynő című előadásban láthatunk viszont.

 

Fotó: Lipták Szabolcs • A-Team

 

 

További programok »

FEL