Sorsok írják a történelmet

A Szárnyad árnyékában című történelmi játék nem csak programdarab, messze túlmutat az alkalmi, évfordulós megemlékezésen. Szívhez szóló, lélekemelő történet a múltból, elődeinkről, emberi helytállásról, az otthon, a hit és a közösség erejéről. Korabeli forrásokból merítő, értékes irodalmi alkotás és színházi előadás, gondolatébresztő a mának, legenda a jövőnek. (Niedzielsky Katalin kritikája)

Szente Béla történelmi kutatásokba bocsátkozott, anyakönyvi dokumentumokat, korabeli összeírásokat használt fel színdarabja megírásához, forrásait meseírói fantáziájával és színházi tapasztalatával gazdagította. Elmondása szerint irodalmi emlékeket, családi legendákat, meséket Csaba múltjából nem talált.

A történet a betelepítés idején játszódik, az 1717 és 1719 közötti két esztendőt öleli át. A helyszín a Hont vármegyei Csall, a szegedi prefektúra és Csaba. Szereplői azok az evangélikus tótok, akik szülőföldjüket elhagyva indultak útnak, hogy az akkori Csabán új hazát, biztonságot és olyan helyet találjanak maguknak, ahol hitük szerint élhetnek.

A cím – Szárnyad árnyékában – visszatérő kifejezés a protestáns zsoltárokban. A szerző a „Mert segítségemre voltál,/ és a te szárnyaidnak árnyékában örvendeztem” (Zsoltár 63,8.) mottót választotta a négy tételben megkomponált színjáték elé, jelezve, hogy hősei a vallásuk miatt keltek útra az ismeretlen felé, és a jó Isten vigyázott rájuk, hogy védőszárnyának árnyékában megérkezhessenek Csabára. A védőszárnyakkal szembeállítja a misztikus, a gonosz erőket, a ragadozó, rabló madarakat, héjákat, sasokat, amelyek művében az emberek életére törnek, álmaikat veszélyeztetik, csecsemőt rabolnak. S a darab elején megpendített motívum újból és újból visszatér, míg végül „beteljesedik”. Amikor a jó emberek a gróf rendeleteinek ismertetése után szökésüket fontolgatják, az öreg Oravecz Mihály vissza akarja tartani földijeit, s valljuk be, neki is megvannak a jogos érvei. Elkeseredettségében héják támadásával fenyegetőzik, már-már megátkozza szegényeket. Az öreg később nagybetegen még elvánszorog Csabára, hogy lássa unokáját és átadja neki az örökségét, de a gyermeket addigra a madarak elrabolták, az öreg meghal anélkül, hogy láthatná.

Egy másik ilyen szép motívum a templom, amitől a Felvidéken megfosztják a hívőket – az imaházat magtárnak kell használni -, a szegedi prefektúrán titkolják, de minden vágyuk, hogy új hazájukban templomot építhessenek. Jakub Volent és felesége arról ábrándozik, hogy igazi templomban igazi pap előtt újra megesküsznek. A Belanka folyót emlegetik – a vizéből korsóban hoznak Csabára -, a partján sétáltak, amikor lányuk születését várták, és Csabán Belankának keresztelik unokájukat…

Az előadás magyar nyelvű, pedig a szereplők tótok, magyarok és németek. Hivatkozásokból, megjegyzésekből tudjuk, hogy hol, mikor, ki beszél idegen nyelven, ki nem érti éppen a másikat. A nyelvi sokszínűség a darab legfőbb humor- és poénforrása, ebből születik a legtöbb helyzetkomikum, amit a színészek nagyszerű alakításukkal fűszereznek. Egészen parádés jelenet játszódik le a prefektúrán, amikor az irodaszolga úgy „tolmácsol”, hogy teljesen mást közvetít a prefektus és a letelepedést kérelmezők között. Felejthetetlen rész, amikor Süvekné üzletet akar kötni Dunajjal, bikáját kéri két tehenéhez, hogy legyenek kisborjak. Nyelvtudás híján a dolgot mozdulatokkal magyarázza, amiből partnere semmit sem ért, majd jön a segítség, és a mezőgazdasági ügyletet egészen más irányba terelik…    

Az otthonkeresés drámájából Seregi Zoltán igazgató rendezett a Jókai Színház sokoldalú, összeszokott társulatával emlékezetes előadást. Ebben a produkcióban adott minden, hol sírni, hol nevetni kell, vagy a nevetéstől sírni. Szenvedélyes, konfliktusokban, fordulatokban gazdag előadás, csupa lüktetés. Leánykéréssel, mulatsággal kezdődik, és hirtelen váltással drámai kijózanításba fordul: a gróf fejükre olvassa nyomorúságukat és még imaházuktól is megfosztja az evangélikus tótokat. Rögtön világos, mi itt a helyzet. Menni vagy maradni? Túlélni vagy belepusztulni? Két felvonáson át megrázóan tömény drámai és bájosan humoros jelenetek váltják egymást, mulatásra szenvedés jön, születésre halál, találkozásra megint elszakítás, búcsú, ahogyan áldásra átok, és rosszra jó gyors egymásutánban, míg végül eljutunk a megnyugvásig, a katarzisig. Külön büszkeséggel töltheti el a mai nézőket, amikor arról beszélnek a színpadon, hogy akkoriban Csaba volt a hívószó, az álmok földje, az a hely, ahol termékenyek a földek, és katolikusok, reformátusok, evangélikusok, magyarok és szlovákok békességben élnek együtt. Igazi értékes színház, ahonnan az élményt magával viszi és nem felejti el az ember. 

A szövegkönyv még férfi darabnak tűnhet, amely azt sugallhatja, ki írta akkor a történelmet, hozta a lényeges döntéseket, de az előadásban méltó partnerek az asszonyok, ami a rendezés és a kiváló alakítások érdeme. A Csabára település szószólóját (Jakub Volent) komoly, felelősségteljes, becsületes, irányító személyiségként kelti meggyőzően életre Tege Antal. Jan Szekerka figurája Koleszár Bazil Péter hiteles alakítása. Pavel Duna alakjában Gerner Csaba sajátos humorával nagyszerű, felejthetetlen. Csomós Lajos kiváló a bár részeges, de templom- és közösségépítő pap, Koni szerepében. Kár, hogy küldetéséhez képest az előadás végén kicsit „eltűnik”, „Berénybe kocsizott…, itt már nincs dolga…” Ami azt jelenti, Csabán már van templom, de ott még ezután kell felépíteni. Gulyás Attila az irodaszolga alakjában kimagasló, „tolmácsolása” emlékezetes marad. Tomanek Gábor (Bánszki György) Csaba első bírójának szerepében a hivatalosság helyett az emberséget képviseli, Hodu József az öreg Oravecz Mihály figuráját meghatóan játssza. Fiát, Pavelt Balázs Csongor személyesíti meg ügyesen. Földesi Ágnes Villő (Marka, Bálinték lánya) összetett szerepet, nagy ívet játszik hitelesen. Fehér Tímea (Volentné, Doriska) a feleség és az anya feladatát ötvözi határozottan. Kovács Edit az özvegy Süvekné szerepében kiváló, emlékezetes alakítást nyújt. A pap, Konicsek feleségét Komáromi Anett, Bánszkinét Nagy Erika kelti kedvesen életre. Süvek Péter szerepében Józsa Bence színészhallgatót látjuk.  

A színpadkép nagyon szép, látványos, mintha egy történelemkönyvet lapozva megelevenedne a múlt. Az első felvonásban hatásos a forgószínpad bevetése, háttérben a kék égbolt a vonuló felhőkkel, minden tájkép. A másodikban a viharfelhők, az árnyképek nagyszerűek, az új lakosok szorgoskodása, a héják támadása kivételes színházi légkört teremt. A vándorlás, a hivatali ügyintézés és a lakások helyszíneinek kidolgozottsága után a templom megépítése viszont háttérbe szorul. Az igényes díszletet és a különböző népcsoportokra jellemző öltözeteket Juhász Katalin tervezte. A drámai jeleneteket a legnemesebb néptáncos és népzenei hagyományokat felvonultató balassis táncosok kapcsolják össze, foglalják szépen keretbe, a színvonalas koreográfia ifj. Mlinár Pált és csapatát dicséri. Rázga Áron zenei vezetőnek és remek muzsikusainak köszönhető, hogy eredeti népzene szól, és templomi énekek, zsoltárok, közös imák teszik az egész kompozíciót még emelkedettebbé.

 

Niedzielsky Katalin

Megosztás:

Címke: , , , , , , , , , , , , , , , , , ,