Növényszigeteket is kialakítanak Békéscsaba új vásárterén – jól halad a munka

2022. november 29. 16:45 | behir.hu

Békéscsaba önkormányzata beruházásában a SWIETELSKY Magyarország Kft. kivitelezésében készül el a város új vásárcsarnoka. A teljes projekt két ütemből áll, melyből az első ütem, a 292 férőhelyes, háromszintes parkolóház − szintén a SWIETELSKY kivitelezésében – már felépült.

A parkolóház átadását követően az árusokat ideiglenesen átköltöztették az épületbe, majd ezt követően vette át a kivitelező a munkaterületet 2022 februárjában, több ütemben. Első lépésként a munkatér lehatárolási és organizációs feladatait végezték el.

A munka részleteiről Molnár Ferenc a SWIETELSKY projektvezetője elmondta, hogy egy megközelítőleg 6100 négyzetméter alapterületű vásárcsarnok és 500 négyzetméter alapterületű pavilon épület kivitelezése a feladatuk, emellett rendezik az épületek környezetét is. Közel 12 000 négyzetmétert fednek le térburkolattal, növényszigeteket alakítanak ki, ülőpadokat és kerékpártárolókat helyeznek el.

A vásárcsarnok épülete egy fedett-nyitott, illetve egy teljesen zárt hűtött-fűtött részből áll. A nyitott térben kültéri pavilonok, illetve bérraktárak kapnak helyet, valamint egy belső fedetlen agora részt alakítanak ki fákkal és ülőpadokkal. A zárt rész hűtéséről-fűtéséről, illetve frisslevegő utánpótlásáról légkezelő és hőszivattyú gondoskodik majd, továbbá 3 gázkazánt telepítenek. A tetőszerkezeten napelemet helyeznek el.

 

        Fotó: Magyar Építők

 

A pavilon épületsoron 10 üzletet alakítanak ki, üzletenként külön hűtési-fűtési lehetőséggel. Az üzletsoron gasztronómiai sétát lehet majd tenni, ahol helyi ízekre jellemző ételeket kínálnak majd. A pavilon tetőszerkezetére szintén napelemet telepítenek.

 
A szakipari munkálatok is megkezdődtek

 

Az organizációs feladatok elvégzését követően megkezdődött a földmunka, amely során kialakítottunk egy teherbíró munkaszintet, amely a cölöpözési munkálatokhoz szükséges géplánc fogadására alkalmas. A cölöpözési munkálatok megközelítőleg egy hónapot vettek igénybe, melyet a cölöpfej kialakítása követett. A vásárcsarnok függőleges tartószerkezete 176 darab előregyártott pillérből áll. A függőleges tartószerkezet kivitelezését követően megkezdődött az acél tetőszerkezet kialakítása, melyen magasbordás tetőpanelt helyeztünk el. A fentiekkel párhuzamosan megkezdődtek a szakipari munkálatok. Jelenleg tetőfedési, nyílászáró kivitelezési, elektromos, gépészeti, gipszkartonozási, hidegburkolási, festési, közmű, útépítési munkálatok folynak – tájékoztatott a projektvezető.

A következő hónapokban gépészeti, elektromos, aljzatbetonozási, festési, hidegburkolási, gyengeáramú, térkövezési aszfaltozási, kerítésépítési feladatokat végeznek majd a kivitelezők.

A szakember hozzátette: biztosítani kellett a piac zavartalan megközelítését, illetve az egyes munkafázisokhoz igazodva folyamatos forgalomtechnikai változtatásokra volt szükség.

Békéscsaba új vásárcsarnoka a tervek szerint 2023 nyarára készül el.

Forrás: Magyar Építők

További programok »

Gazdaság

Digitalizálódnak a szakmák és ezzel jól járhat a társadalom

Hogyan alakítja át a digitalizáció a tudományok és a szakmák jövőjét? – ezen elmélkedtek „A technológia lehetőségei - az EMBER az új világban” című konferencián, amely a közigazgatás, a gazdaság, az oktatás, a biológia, az orvostudomány és a jogtudomány szaktekintélyeit szólaltatta meg. Az alkalmon különböző tudományágak és intézmények szakértői egy platformon vázolták jövőképüket a technológiai fejlődés perspektívájában, a békéscsabai Gál Ferenc Egyetem előadótermében.
2024. április 16. 17:35
FEL