Angyalok szárnyalása címmel november 19-én, hétfőn 19 órától egy jótékonysági esten együtt lépnek fel a nagyszínpadon a Békéscsabai Jókai Színház művészei és a Békés Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Központ fogyatékossággal élő fiataljai. A rendezvény nyolcéves hagyományra tekint vissza, de az együttműködés a két intézmény között sokkal régebbi. A rendezvényről a 7. Tv Művészbejáró című műsorában Tarsoly Krisztina rendezővel, valamint a központ részéről Sziszák Katalin igazgatóval és Krizsán Jánosné általános igazgatóhelyettessel Zámbori Eszter műsorvezető beszélgetett.
– Hogyan kezdődött el az együttműködés a színház és a gyermekvédelmi központ között?
Tarsoly Krisztina: – Ez elég régre datálódik. 14 évvel ezelőtt találkoztunk az intézmény néhány fiataljával. Ők jártak már akkor színházba, előadást néztek, és kíváncsiak voltak arra, hogy a kulisszák mögött mi zajlik. Beszélgetni szerettek volna néhány színésszel is. Így kerültünk a lakóotthonba, és ott néhány fiatallal elkezdtünk beszélgetni, ez volt az első ilyen találkozás. Nagyon jól sikerült, azt érzem, hogy nagyon sokat kaptunk az alatt a délután alatt. Aztán volt egy következő beszélgetés, és néhány találkozás után kialakult egy kis életszínházunk, aminek Csepp a tengerben lett a neve. Pici kis fellépéseket terveztünk, az első fellépésünk egy kiállítás megnyitó volt. A fiatalok saját képei voltak kiállítva, és azt gondoltuk, hogy ne olyan ember nyissa meg, aki sok szépet tudna erről mondani ugyan, hanem inkább ők maguk. Hogy az emberek ne csak a képeiket lássák, hanem személyesen róluk is tudjanak meg néhány dolgot. Felkészültünk, volt egy pici, játékos előadás, meg kiállítás megnyitóval kapcsolatos prózai rész, de igazából egy performansz született ott. Ilyenből később több is volt, és amikor az egyik követte a másikat, azt gondoltuk, hogy talán tovább kellene ezt gondolni, és talán több embert kellene ebbe bevonni. Mertünk egy nagyot álmodni, szerettünk volna egy egész estét betöltő gálát a színházban. Erre a Békéscsabai Jókai Színház is nyitott volt az összes művésszel, a háttérszemélyzettel együtt, de a lakóotthon fiataljai és minden nevelője, segítője is boldog volt, hogy ez megszülethet. Így kezdődött, és ez most a nyolcadik gála.
– Önöknek mik az első emlékek a gálával kapcsolatosan?
Krizsán Jánosné: – Ezek az életszínházas alkalmak nagyon sok mindenre megtanították a mi fiataljainkat. Sokkal jobb lett a kommunikációjuk, sokkal szebben tudtak önmagukról beszélni. A találkozásokban nemcsak ez a kis csoport volt érintett, többen is kíváncsiak voltak arra, hogy mi zajlik ebben az életszínházban. A mi munkatársaink is egyre többször gondoltak arra, hogy jó lenne több fiatalt bevonni, jó lenne megmutatni egy nagyobb közösségnek az ő képességeiket, ügyességeikett is, akár egy egész estés előadás keretében. Így született meg az Angyalok szárnyalásának a gondolata.
– A gyerekeknek nagyon fontos lehet egy-egy ilyen fellépés, akár a gálaműsor, akár egy kisebb megmutatkozás. Milyen hatással lehet az ő életükre az, hogy sikeresek és szereti őket a közönség?
Sziszák Katalin: – Olyan már ez a gála, mint a karácsony. Készülünk rá, hosszas előkészületekkel jár, várjuk, izgulnak ők is, mi is, és tulajdonképpen így a hatása megsokszorozódik. Örömöt, boldogságot élnek át a színpadon, azt, hogy ők ügyesek, hogy megtapsolják őket, hogy sikerük van. Azt, hogy kilépnek a négy fal közül, ahol addig éltek, és most meg tudják mutatni magukat. Ennek nemcsak rájuk nézve, hanem azokra nézve is nagyon-nagyon sok pozitív hatása van, akik őket nézik.
– Hogyan készülnek egy-egy ilyen fellépésre? Mikor kell elkezdeni a készülődést?
Tarsoly Krisztina: – Amikor megtörténik az adott évi gála, a fiatalok már akkor megkérdezik, hogy ugye lesz jövőre is Kriszta? Tehát így kezdődik az egész következő gála. Aznap este, amikor éppen készülünk arra, hogy 7 órakor fölmenjen a függöny, akkor már ők a következőt is várják. Tele vannak izgalommal, várakozással, és az, hogy a színpadon együtt lehetünk, hogy a művészek, színészek, zenészek, énekesek és a fiatalok együtt, egy színpadon állhatnak, szerintem az egy fantasztikus dolog. Aki ott lent nézi, azt szeretnénk, hogy annak is csordultig teljen a szíve, mert a mienk tele van ilyenkor este, és ez azt gondolom, hogy ez nem is marad el soha. Mi azt szerettük volna, hogy ez a jótékonysági est mindenféleképpen közös legyen. Ez a azért nagyon fontos, mert az összes produkció ezen a fiatalok és művészek közös produkciója. Sőt, a konferálás is úgy alakul, hogy két színészünk és két Degré utcai fiatal konferálja ezt az estét. Mi mindenféleképpen azt szerettük volna, hogy pont azt érezzék ők is, hogy mindenben együtt vagyunk, és mindenben közösen vagyunk, közösen alkotunk. Ami még nagyon fontos, hogy az előadás egy végeredmény, de az odáig megtett út szerintem talán sokkal fontosabb, mert ezalatt történnek velünk olyan élmények, szívbéli dolgok, meg olyan találkozások, olyan alkotási folyamatok, amelyekkel sokkal többek leszünk, és ami mindannyiunk lelkében nyomot hagy.
– A gyakorlatban hogyan zajlik a próbafolyamat? Hiszen a fiatalok ritkán próbálnak a színházba, önök pedig a teendőik mellett nem mindennap tudnak velük próbálni az otthonban?
Tarsoly Krisztina: – Attól függ, hogy az este mire van felépítve. Az ez évi gálának lehetne az is az alcíme, hogy a fiatalok kedvencei. Olyan műsorszámok vannak benne, amelyeket ők nagyon-nagyon szeretnek, és szerettek volna valamit belőle kihozni. Legyen ez egy dal, legyen ez egy olyan ének, amire táncolnak. Bár ez mondjuk az összes évi gálára igaz. Volt az előző két évben már olyan, ami koncepcionálisan az egyik egy együttesre lett felépítve, a Misztrál együttesre, a tavalyi pedig kórusokra. Tehát annak már volt igazán egy olyan íve, koncepciója, ami teljesebbé tette az egészet, és nemcsak különálló műsorszámok voltak, mint előtte. Most viszont különálló műsorszámokat fognak látni az emberek, a nézők, de ezeket föl lehet fűzni arra, hogy ezek a fiatalok kedvencei. Ez úgy szokott történni, hogy amikor kiválasztjuk, hogy mi legyen, megkérdezzük őket, hogy mit szeretnének megvalósítani. Mi az, ami most közel áll a szívükhöz. Vagy mi ajánlunk egyet, és hogyha meghallgatják, azt mondják, hogy ú, ez nagyszerű, és fantasztikus, akkor jöhet. Vannak már olyan kis közösségeik, ahol évről évre együtt dolgoznak. Ezek már többről szólnak, mint hogy együtt alkotunk meg egy műsorszámot. Ezek már barátságok. Ott van is ragaszkodás egymás felé. Van olyan, hogy a következő évben már úgy választunk számot, hogy a hat fiú együtt van, mert egyszerűen a lakóotthonban a három Bátori testvér és a mi színészeink közül három fiú szeret együtt lenni. Természetesen a színházban rengeteg dolguk van a színészeknek és a művészeknek, ezért amikor kialakul az, hogy mi lesz az ez évi gálának a műsorrendje, akkor mindenki társul valamelyik produkcióhoz. A lakóotthonban is nagyon nagy munka folyik a nevelők és a segítők részéről, meg a színházban külön is zajlik egy munka. Amikor tudunk, közösen találkozunk, ami azért a gála előtt körülbelül 3 hónappal mindenféleképpen megtörténik, de akkor még mindenki külön a saját kis részeit is gyakorolja. Az utolsó 1,5-2 hónap az elég intenzív időszak. A nyári szünet után, ahogy visszaérkezünk, szeptember elejétől a gáláig intenzíven és rendszeresen próbálunk, és ez hetente nem egy alkalmat jelent, hanem sokkal többet.
– Önök, akik hétköznaponként is a gyerekekkel vannak, mit tapasztalnak? Mennyire válik a mindennapjaik részévé az, hogy valamire ők készülnek?
Krizsán Jánosné: – Ez teljesen a mindennapok része. Attól kezdődően, hogy vége van az adott évi gálaestnek, nincs olyan hét, hogy ne kerülne szóba, hogy a következő évben a gálaesten vajon milyen szerepek lesznek, vajon milyen produkcióval tudnak majd készülni. Az intézményünkben több mint 20 kolléga vesz részt a szervezésben, az előkészítő munkálatokban. A próbák egyeztetése, időpontok, helyszínek, a különböző mozdulatok, szövegek megtanítása sok feladatot ad. Tehát nálunk az Angyalok szárnyalása teljesen beépül a mindennapokba. A fiataljaink izgatottak, és nagyon lelkesek, és minden nap úgy telik el, hogy szóba kerül a gálaest.
– Hogyan választják ki, hogy kik lépjenek a színpadra?
Krizsán Jánosné: – Jelentkeznek. A munkatársak minden évben felteszik a kérdést, hogy ki az, aki szeretne szerepelni a gálaesten. A gyerekek, a fiatalok nagyon aktívak. Itt nemcsak kiskorú gyerekekről beszélünk, hanem felnőttekről is. Ezért is okoz nehézséget sokszor a próbák összehangolása, hiszen a kicsik még iskolába járnak, a nagyok már felnőttek, ők dolgoznak az intézmény keretein belül. Tehát mindenki a maga érdeklődése, kívánsága szerint tud részt venni a gálaesten, legalábbis arra törekszünk, hogy mindenki olyan szerepben kerüljön majd a színpadra, ami az ő álma.
– Jótékonysági gálaestről beszélünk, aminek a bevételét az alapítvány valamelyk céljára fordítják. Mit tudtak megvalósítani a tavalyi bevételből, és idén mit terveznek?
Sziszák Katalin: – Tavaly és idén is az élményből élményt szeretnénk kovácsolni. Tehát kirándulásokra, nyaralásokra szeretnénk fordítani, meg fordítottuk is a bevételt. Nagyon-nagyon szeretnénk, hogyha minél többet kimozdulnának a fiataljaink, minél több élményt szereznének. Tudják is, hogy akkor most az Angyalok szárnyalásából megyünk kirándulni, számítanak is rá. Már ez is szinte az életük részévé vált.
– Önök szerint mi lehet a titka annak, hogy az Angyalok szárnyalása most már gyakorlatilag több, mint 8 éve megmozgatja mind az intézmény lakóit, mind a színház munkatársait, mind pedig mondhatjuk azt, hogy egész Békéscsabát?
Krizsán Jánosné: – Azt gondolom, hogy a mi lakóink, fiataljaink őszinte szeretettel fordulnak oda mindenkihez. Az intézménybe nagyon sűrűn jönnek látogatók, vendégek, hallgatók, és mindenki felé nyitottságot, szeretetet, közvetlenséget mutatnak. Ez tükröződik vissza az előadásban, a színpadon is. Amikor a fináléban ott állnak és látják, hogy a közönség tapsol, akkor egyfajta büszkeséget éreznek ők is, ahogyan mindenki más, akinek sikere van. Szerintem ezek az érzések továbbadódnak. Én a nézőtéren nézem végig az előadásokat, és a magam példájából tudom, hogy ott hatványozódnak.
– Volt olyan év, amikor az intézmény munkatársai is felléptek. Most terveznek-e ilyet? Kaptak-e elég bátorságot akkor, hogy ez azóta is folytatódjon?
Tarsoly Krisztina: – Igen, sőt szeretnének is. Most ebben az évben is lesz olyan műsorszám, amiben benne vannak. Gyakran elérzékenyülök, mert szerintem nagyon sokat kapunk egymástól. Nemcsak ezalatt az este alatt, de ott teljesedik ki minden teljesen. Ez olyan dolog, ami az embert jobbá teszi, a szívében-lelkében, az életében az érzékenységet és talán a sérülékenységét is hatványozottan kiteljesíti. Jobbá válik tőle az ember. Nagyon fontos, hogy így együtt tudunk lenni, és amit egymásnak tudunk adni, az itt kiteljesedhet. Van létjogosultsága, szereti a város, és ez így évről évre megtörténhet. A nézők lelkének is szüksége van arra a dologra, amit ott kapnak. Ebbe az együttlevésben van valami nagyszerű, és valami olyan dolog, ami szívet melengető, és szükségünk van rá.
– Van-e kedvenc műsorszámuk, emlékük az Angyalok szárnyalásával kapcsolatosan? És kaphatnánk-e egy kis ízelítőt a 19-ei gáláról?
Tarsoly Krisztina: – Ez nagyon nehéz dolog, és nem is lehet ilyet mondani szerintem. Én sokszor elérzékenyülök egy-egy ilyen esten. Amit látok, az nagyon megérint engem úgy, hogy benne van egyéves ottlét, egy ott-tapasztalás, a velük való találkozás. Nem fogok kiragadni egyet sem, mert mindegyiknek megvan az a pillanata, amitől egyszerűen fontos, hogy átélhessük együtt, és hogy a nézők megkaphassák. Hogy milyen műsorszámok lesznek? Idén is két kórus társult ehhez az estéhez. Mi ezt azért szeretjük, mert nagyon fontos, hogy fiatalok, iskolások, általános iskolások találkozzanak ilyen helyzettel. Ez a kapcsolat például olyan szorosra alakult az egyik kórussal, hogy azóta ők találkoztak egy ilyen teadélután keretében a fiatalokkal, ahol egymást még jobban megismerhették. Én ebben hiszek, ezt tartom az igazi integrációnak, hogy kialakulnak olyan kapcsolatok, amelyek utána akár életre szólóak, de mindenféleképpen hagynak egy olyan lenyomatot bennünk és a fiatalokban is, hogy igényük legyen találkozni ezen kívül is. Ne csak emiatt, hogy próbálnak, hanem azért, mert ők szeretnének egy picit ismerkedni egymással. Szerintem ez az egyik legeslegfontosabb hozadéka a gálának, hogy ilyen történik.
Krizsán Jánosné: – Kiemelni én sem tudnék egyet, mert mindegyikben volt valami különleges, valami egyedi, amitől az én számomra nagyszerű volt, és tudom, hogy ilyenek lesznek az ideiben is.
Sziszák Katalin: – Mi ismerjük egyféleképpen a mi fiataljainkat, és amikor látjuk őket a színpadon, akkor mást látunk, többet látunk. Olyan csodákat hoznak ki belőlük a művészek, olyan oldalukat mutatják meg, amit addig nem láttunk. Olyan tehetségek, igenis tehetségek alakulnak ki a szemünk láttára, hogy azon még mi is elcsodálkozunk. És hogy miért van telt ház minden évben, és miért szeretik az emberek? Aki először megy el, vagy aki először csak fontolgatja, hogy menjen-e el, lehet, hogy felmerül benne az a gondolat, hogy mindenkinek megvan a maga baja, problémája, miért kell neki még az, hogy mások problémájával, fogyatékosságával szembesüljön. Itt jön az a csoda, hogy nem ez történik a színpadon. A színpadon az történik, hogy magával ragad minket a művészeknek és a fiataloknak az együttese, az együttes közös csodája, és ez mindenkit, nemcsak a szakembereket, mindenkit magával ragad. Aki már egyszer látta, az igényli, és várja később is. Tudják, hogy ott helyük. És itt ez a lényeg, hogy muszáj megtapasztalni. Nemcsak a komfortzónánkban maradni, mert akkor egy olyan lehetőségtől esünk el, amivel szegényebbek leszünk. Ha pedig valaki eljön: akkor gazdagabb lesz.
