– A szeretet itt nem csupán érzelem, hanem figyelem, elfogadás, törődés, jelenlét és kapcsolódás – hangzott el a bevezetőben, amely meg is adta a gálaest üzenetét. Ennek jegyében léptek a színpadra az első fellépők, a teátrum és a nappali ellátás fiataljai a Csodálatos világ című dalt adták elő.
A jótékonysági előadássorozat rendezői feladatait ezúttal is Tarsoly Krisztina vállalta magára, aki elmondta, ebben az évben is olyan műsorszámokat válogattak, amelyek a fiatalok kedvencei, ezzel is fokozva a várakozás izgalmát. A hónapokig tartó közös próba során pedig egy olyan utat jártak végig, ahol mindenki tanult valamit a másiktól.
– Mindig azt mondjuk, hogy mennyi mindent tanulnak tőlünk a fiatalok, viszont én azt gondolom, hogy sokkal többet tanulunk mi tőlük. Megtanulunk a jelenben lenni, szeretve lenni. Ők a jelenben úgy élnek meg minden pillantot, ahogyan azt mi is szeretnénk minden nap megélni. Az, ami itt történik, az mind a jelen pillanatnak a boldogsága és a varázsa – foglalta össze Tarsoly Krisztina.
A sérült fiatalok nemcsak művésztársaikkal varázsolták el a közönséget, hanem önálló darabokat is színpadra állítottak. Az este második fellépői a Lovag és sárkány című történetet mesélték el nézőiknek.
Krizsán Jánosné, a Gyöngyház Integrált Szociális és Gyermekvédelmi Központ intézményvezetője aláhúzta, minden résztvevő hatalmas élményként éli meg a próbákat, amelyek után már alig várják, hogy találkozzanak a közönséggel. Hangsúlyozta, a fiatalok nemcsak adnak ezen az estén, hanem kapnak is, hiszen az előadásokból rengeteg örömöt visznek magukkal, de ami a legfontosabb, hogy a pozitív visszajelzések után sok területen magabiztosabbá válnak.

– Az Angyalok szárnyalása nevet azért választottuk tizennégy évvel ezelőtt, mert ismerjük az intézményünk lakóit és tudjuk, hogy nagyon sokakban tehetség lapul. Szerettük volna, hogy az ő képességüket, ügyességüket ne csak mi ismerjük, hanem egy nagyobb közönség is. Ezzel egyrészt szerettünk volna örömöt okozni számukra, illetve azt, hogy ismerjék fel a saját értékeiket – ismertette Krizsán Jánosné.
Az intézményvezető kiemelte, Békéscsaba rendkívül nyitott és elfogadó város, amelyet az is alátámaszt, hogy ismét teltházas előadás várja az előadókat és a nézőket egyaránt.
Az előadások sorából nem maradhatott el a humor sem, a fiatalok A bajusz mögött című zenés előadással kacagtatták meg nézőiket. A gála sokszínűségét Liszi Melinda, a házigazda teátrum színművészének mondata fejezte ki a legjoban, aki kiemelte, mint minden évben, most is rendkívül színes angyalok szárnyalnak a színpadon.
– Hetek, hónapok munkája van benne a művészek részéről, a fiatalok részéről pedig egy egész évnyi várakozás tölti meg a próbákat és majd a színpadot. Az előző év örömét hordozzák magukkal és alig várják, hogy eljöjjön a következő gála. Ez a hagyomány nagyon-nagyon fontos dolog, amely évről évre sokat ad a nézőknek – húzta alá Liszi Melida.

A színpadon egész este sorra érkeztek a színvonalas, megható vagy éppen kacagtató darabok, hirdetve a rendezvény mottóját: Álmokban és szeretetben semmi sem lehetetlen!