Idén is szárnyalnak az angyalok a Jókai színházban

2024. december 8. 18:18 | Kintner Nikolett

Az Angyalok szárnyalása egy év kihagyással ismét elhozza az ünnepek szeretetteljes hangulatát a közönségnek a Békéscsabai Jókai Színház Nagyszínpadán.

Javában folyt a próba a Degré utcai Gyöngyház Integrált Szociális és Gyermekvédelmi Központban a héten, ahol Tarsoly Krisztina, a műsor egyik szervezője koordinálta a lelkes résztvevőket. A színművész, rendező egyfajta töltekezésként írta le a fiatalokkal folytatott munkát. 

– Azt gondolom, hogy ez egy olyan színházi élmény, ami teljesen más, mint a megszokott, de egy olyan új közeget ismerhet meg az ember, ami egy kicsit másképp láttatja a világot. Nagyon fontosnak tartom, hogy az együttélésben partnerek és társak legyünk, elfogadjuk és segítsük egymást. Mindannyiunknak szüksége van erre, nem csak az elesetteknek. Azt, aki ott lesz azon az estén, az előadás megtanítja egy kicsit jobbá válni, jobbnak lenni a világban – emelte ki a műsor szervezője és rendezője.

A szociális központ pedagógusai töretlen lelkesedéssel és segítőkészséggel asszisztáltak a próbafolyamat során. Az intézményben dolgozó Deim Krisztina elmondta, sokat jelent számukra a rendezvény, mert segít a társadalmi elfogadásban, és abban, hogy a nézők jobban megismerjék az intézményt és annak ellátottjait. 

 

Fotó: Bere Mátyás /behir.hu

– Az angyalok szárnyalása 2011 óta fut. Nagyon szeretek részt venni benne a fiatalokkal együtt, mert teljesen kiemel minket a szürke hétköznapokból, mind a felkészülésben, mind ahogy beszélgetünk róla. Borzasztóan várják ezt az eseményt, egyébként nemcsak ők, hanem az ismerősök, a családtagok, hiszen hatalmas érdeklődésre tett szert az utóbbi években – fogalmazott a fejlesztő pedagógus.

Az intézmény gondozásában élő Farkasné Szabó Györgyi elmondta, már 11 éve konferálja a műsort, amelynek révén minden alkalommal új barátságokra tehet szert.

– A mostani rendezvény egy kicsit izgalmasabb, mert korábban fog kezdődni, mint ahogy szokott, úgyhogy egy kicsit szűkös már az idő, úgyhogy gyakorolni kell nekünk nagyon. 

 

Fotó: Bere Mátyás /behir.hu

Az Angyalok szárnyalása minden évben kicsit elgondolkodtat és megmozgat az emberekben valamit. Idén december 15-én 17:00 órától ismét beköltözik egy cseppnyi szeretet-ünnep a Jókai színház színpadára, ahova minden érdeklődőt örömmel várnak a lelkes előadók.

További programok »

FEL