Női kézilabda: Siófok ellen küzdenek az Előrés lányok

2018. október 5. 18:33 | Kovács Andrea

Nagy kihívás előtt áll a Békéscsabai Előre NKSE kézilabda csapata. Horváth Roland vezetőedző korábbi klubja, a Siófok csapata ellen küzdenek a csabai lányok.

 

 

A csabai együttes zsinórban négy vereséget szenvedett, így a tabella 12. helyén áll. Mint azt a csapat irányítója, Szögi Tímea elmondta: a hét elején inkább az erőnléti edzésekre, majd a taktikai gyakorlásra koncentráltak. Hozátette: nagy kihívás a csapatnak a Siófok ellen játszani, de ha sikerülne a védekezésük és az abból való lerohanás, akkor úgymond bármelyik csapattal szemben lehet esélyük. A lila-fehéreknek nem lesz könnyű dolguk vasárnap, hiszen egy világklasszisokkal erősítő, jelenleg a tabella 3. helyén álló csapat ellen kell küzdeniük.

Horváth Roland, a Békéscsabai Előre NKSE edzője kifejtette: a meccsen a legfontosabbnak azt tartja, hogy azok a játékosok, akik most kevesebb önbizalommal lépnek pályára, azok jobb teljesítményt nyújtsanak a meccsen. A szakvezető azt várja, hogy csapata keményen küzdjön a világklasszisokkal erősítő gárda ellen. Hozzátette: abban bízik, hogy ez a rengeteg gyakorlás és edzésmunka, amelyet most végeznek, valamilyen szinten megmutatkozik majd a játék során, és ha szakaszokban tudnak jól kézilabdázni, az bizakodóvá teszi.

A Békéscsaba Siófok elleni NB I-es női kézilabda mérkőzése október 7-én vasárnap 19 órakor kezdődik a városi sportcsarnokban.

További programok »

FEL