Nemzedékek életét nyomorították meg – a kommunizmus áldozataira emlékeztek

A kommunista rezsimek még ma is szedik áldozataikat, mivel az emberiség egyötöde még ma is kommunista diktatúrában él. Többek közt ez is elhangzott azon a megemlékezésen, amelyen az önkényuralmi rendszerek áldozataira emlékeztek hétfőn délután, Békéscsabán.

 

 

A kommunista diktatúrák egyes becslések szerint világviszonylatban 100 millió áldozatot szedtek és nemzedékek életét nyomorították meg.

Békéscsabán a városi megemlékezést a kommunizmus áldozatainak állított emlékműnél rendezték meg. Az eseményen a Békéscsabai Szakképzési Centrum Szent-Györgyi Albert Szakgimnáziumának történelem tanára mondott beszédet.

– A kommunisták nem fogalmakat töröltek, hanem embereket. Jó példa erre a magyar kuláktalanítás intézménye, hiszen az orosz értelemben vett kulákok nem is léteztek. Előbb a fogalmat kellett a köztudatba elültetni, azt a magyar falvak tehetősebb, módosabb parasztjaira alkalmazni, és csak ezt követően lehetett megindítani a hírhedt kulák-pereket A kommunizmus eszméje minden népboldogító szándék ellenére nem humanista eszme – hangsúlyozta Kovács József. Mint mondta: az emberiség egyötöde ma is kommunista diktatúrában él, így minden bizonnyal ma is gyarapodott a kommunizmus áldozatainak száma.

A rendezvényen BSZC Szent-Györgyi Albert Szakgimnáziumának diákjai adtak műsort. Majd a megemlékezők koszorúkat és mécseseket helyeztek el a Szabadság téren álló emlékműnél.

 

Békéscsabán a városi megemlékezést a kommunizmus áldozatainak állított emlékműnél rendezték meg. Fotó: Kovács Dénes
Békéscsabán a városi megemlékezést a kommunizmus áldozatainak állított emlékműnél rendezték meg. Fotó: Kovács Dénes

 

Megosztás:

Címke: , , , ,