Trianonra emlékeztek Békéscsabán

2019. június 5. 19:00 | Gyemendi Réka

Ez egy sokkal összetettebb tragédia, mint ahogyan azt mi megéljük – fogalmazott Harangozó Imre néprajzkutató a trianoni békeszerződés aláírásának 99. évfordulóján. A nemzeti összetartozás napján a megye számos településén, így Békéscsabán is megemlékeztek az első világháborút lezáró eseményekről.

 

 

A megemlékezés Komlóssy Kata és a Hetvenszer Hétszer Bocsánat zenekar felvezető műsorával vette kezdetét, majd Harangozó Imre tartott beszédet. A néprajzkutató elmondta: családi körben szerezte ismereteit Trianonról, ebből a szűk körből kilépve azonban azt tapasztalta, hogy az emberek keveset tudnak az akkori eseményekről.

– Ez egy sokkal összetettebb tragédia, mint ahogy azt mi megéljük. Mert ebben a magukat győztesnek gondolók is vesztesek voltak. Ez a nap majd akkor lesz egy igazán nagy és szép ünnep, amikor azok, akik még ma is leparancsolják a pápa miseruhájáról az árva magyar szót, ők is belátják, hogy mit veszítettek. A legjobbak már akkor belátták – fogalmazott Harangozó Imre.

 

Kép: Ujházi György

Ezt követően a Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnázium tanulóinak műsora következett, amelyben szimbolikusan visszaillesztették Nagy-Magyarország elcsatolt területeit. A diákok előadását a Talléros Együttes és a Tabán Táncegyüttes közös produkciója követte. Végül a jelenlévők megkoszorúzták a Trianoni emlékművet.

 

Kép: Ujházi György

Az 1920. június 4-én aláírt trianoni békeszerződés az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlását követően meghatározta Magyarország új határait. Ennek következtében hazánk területét 283 ezer négyzetkilométerről 93 ezerre, lakosságát pedig 18,2 millióról 7,6 millióra csökkentették.

 

További programok »

FEL