Nem számít, milyen a bizonyítványod, palacsintázz velünk!

2020. június 28. 17:22 | D. Nagy Bence

Vasárnap délután rendhagyó eseményt tartott a Körös Motoros Karitatív Egyesület Békéscsabán.

A Szabolcs utcai sportpályák környéke motorbőgéstől volt hangos vasárnap délután. Az odaérkező motorosok azonban nem felvonulást tartottak, hanem azokat az iskolás gyerekeket látták vendégül, akiknek nem sikerült olyan fényesen a bizonyítványuk, mint kitűnő társaiknak.

– Arra szerettük volna felhívni a figyelmet, hogy nemcsak a színötös bizonyítványt kell értékelni, hanem azt is, ahol akár kettesek vagy hármasok is előfordulnak, hiszen egy gyengébb jegyeket szerző gyermek sem ér kevesebbet egy kitűnő tanulónál – emelte ki Huszka-Seben Gabriella, a Körös Motoros Karitatív Egyesület elnöke.

Mint mondta, a kezdeményezés onnan indult, hogy több cég hirdetett olyan akciót, amely során kedvezményes vásárlást ajánlottak fel egy-egy kitűnő bizonyítványt bemutató gyermeknek. A csabai motorosok ezért óriáspalacsintára invitálták mindazokat, akik nem csupa ötös bizonyítvánnyal állítottak haza a tanév végén. 

Így készül egy igazi óriáspalacsinta.

 

– Édesanyám látta az egyesület felhívását és jó ötletnek tartotta, hogy eljöjjünk ide a barátaimmal. Bár nem vagyok megelégedve a bizonyítványommal, jobb is lehetne, de itt az a lényeg, hogy az is lehet jó gyerek, aki nem teljesít kitűnően az iskolában – emelte ki Kocsor Sándor, aki barátaival érkezett a sportpályára.

Az ingyenes rendezvényre látogató gyerekeknek a bizonyítványukat is magukkal kellett hozniuk, de természetesen azok is ehettek a palacsintából, akik kitűnően végezték el az előző tanévet.

További programok »

FEL