Egy jó ügy érdekében táncoltak a motorosok a Széchenyi ligetben

2021. április 25. 11:44 | Vincze Attila

A Körös Motoros Karitatív Egyesület tagjai a Jerusalema című dalra táncoltak szombat délután Békéscsabán, a Széchenyi ligetben. A táncos kihívással az egyesület a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítvány munkájára hívta fel a figyelmet.

A 2020-as év talán legérdekesebb tánc kihívása a dél-afrikai DJ Master KG és Nomcedo Jerusalema című dala volt. Baráti társaságok, munkahelyi közösségek, kicsik és nagyok ezrei tanulták már meg a lépéseket, majd töltötték fel a zenés, táncos videókat a közösségi oldalakra.

A jótékonysági megmozdulásairól ismert Körös Motoros Karitatív Egyesület is csatlakozott a kezdeményezéshez. A tánc felvételéhez szombat délután a békéscsabai Széchenyi ligetben jött össze egy kisebb csapat, természetesen már motoros ruhában. Itt készítették el ugyanis azt a videóklipet, amelyet nemsokára a nagyközönség is láthat majd. A produkcióval ezúttal is egy nemes ügy mellé állt az egyesület.

- Ezzel a videóval az egészségügyi dolgozók munkáját szeretnénk megköszönni, azon belül is a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítványét, akik ebben a nehéz járványügyi helyzetben is helytállnak és sok-sok gyermek életét mentik meg nap, mint nap. Arra buzdítjuk az embereket, hogy ajánlják fel adójuk 1 százalékát az alapítvány számára, ezzel is segítve mindennapi tevékenységüket - fogalmazott Huszka-Seben Gabriella, a szervezet elnöke. 

Hogy végül milyen lett a végeredmény, a Körös Motoros Karitatív Egyesület közösségi oldalán és a legnépszerűbb videómegosztó oldalon hamarosan bárki megnézheti.

További programok »

FEL