Több mint hétszáz csapat gyúrt szombaton a Csabai Kolbászfesztiválon - galéria

2019. október 26. 16:05 | behir.hu

Óriási hangulat fogadta azokat, akik szombaton délelőtt ellátogattak a sportcsarnokba és környékére Békéscsabán. Több ezer ember gyúrta a kolbászt a hagyományos csabai, de több különleges recept alapján is.

Mint arról korábban beszámoltunk, csütörtökön több mint kétszázötven csapatban az óvodások, általános iskolások, a nyugdíjasok és civilek gyúrtak, pénteken kétszáz csapatban a középiskolások, főiskolások és egyetemisták mutatták meg, hogyan sajátították el a kolbászkészítés tudományát. A nagy szombati gyúrásra több mint hétszáz csapat nevezett, óriási volt tehát a nyüzsgés.

 

Munkatársak, barátok, családok, sprottársak, rokonok álltak össze, hogy megmutassák mit tudnak. Érkeztek résztvevők szinte minden Békés megyei településről, a környező megyékből, a határon túlról, sőt még Amerikából és Ausztráliából is a sok mindenben első, de sorrenben 23. Csabai Kolbászfesztiválra.

 

 

Miután Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Szarvas Péter polgármester és Hégely Sándor fesztiváligazgató társaságában elindította a nagy gyúrást, el is kezdődött a munka a Mokry Sámuel sátorban, a Munkácsy sátorban és a sportcsarnok küzdőterén.

A Borgia nevű csapat már több mint tíz éve vesz részt minden kolbászgyúráson. Mint elmondták, a jó hangulat, az ismerősök és a barátok miatt látogatnak el évről évre a kolbászgyúrásra.

 

 

A Bristol Bangers csapata Bristolból látogatott Békéscsabára, ők a hagyományos Csabai kolbász mellett angol kolbászt is készítettek. Második alkalommal vettek részt a rendezvényen, és remélik, hogy jó eredményt érnek el az angliai különlegességgel.

 

A Pál Inkák csapata főként Békés megyeiekből állt: Szentesről, Orosházáról érkeztek, ám szegediek is voltak a csapatukban. Dr. Nagy Lászlótól megtudtuk, hogy a barátság, a jókedv és egymás megsegítése tartja egyben a csapatot. Tavaly és tavaly előtt is különdíjasok voltak, akkor a Munkácsy sátorban, idén a Mokry sátorban próbálnak szerencsét. Már többféle kolbásszal próbálkoztak, de idén visszatértek a hagyományos Csabai kolbászhoz. 

 

 

A Szentesi Belkolbászat fantázianevű csapat a Szentesi Belgyógyászatot képviselte a gyúráson. Az ötfős csapatban orvos és nővér is volt. Ők is második alkalommal készítettek kolbászt a rendezvényen, és idén ők is a hagyományos recept mellett döntöttek.

A "műalkotásoknál" már a készítés menetét is nézte a zsűri, amelynek tagjai a zsűrizésre szánt kolbászokat a sütés után meg is kóstolják. Annyi bizonyos, hogy igen nehéz lesz kiválasztani a legjobbakat, de estére ezt is megoldják. A nagy gyúrás eredményhirdetése 18 órától várható.

 

 

S hogy milyen további programokra számíthatunk még a kolbászfesztiválon azt idekattintva találják meg.

Gyemendi Réka, Mikóczy Erika

Galéria

 

 

 

 

 

További programok »

FEL