Fásy Ádám mindig gyúr, és a doktoroknak is malacuk volt

2019. október 27. 09:44 | behir.hu

A Békés Megyei KISOSZ csapatában barátaival, többek között Ajtai Péter Pietróval és Czibula Zoltánnal gyúrta a kolbászt Fásy Ádám, a gyomai származású tévés személyiség. Feleségével, Marikával érkezett, és egyből jó hangulatot teremtettek az asztalnál.

Fásy Ádám elmondta, nélküle meg nem szólalhat a nagy gyúrás kezdetét jelző kolbászhimnusz. Otthon, a családban minden évben készítenek kolbászt, barátaik elismerően szólnak róla, ugyanis egész más ízű az általuk töltött, mint ami a boltokban kapható.

Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere a szokásokhoz hűen családjával gyúrt. Elmondta, jó úton haladnak, hogy tovább erősödjön a csapat. Ugyanis unokája, a másfél éves Dénes éppen a kolbászra szoktatás időszakát éli.

 

Fotó: Csabai Kolbászfesztivál

 

Seregi Zoltán, a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója kiemelte, mióta itt él budapestiként Békéscsabán, tudja, mi a jó csabai kolbász. Nem a boltokban, hanem a kistermelőknél kell keresni. Hozzátette, Fekete Péter, a színház korábbi direktora, kultúráért feleős államtitkár kiírt egy pályázatot kolbászdarab írására, amit Orbán János Dénes József Attila-díjas prózaíró nyert meg.

A Magyarországi Szóvivők Egyesülete a szokásokhoz hűen képviseltette magát a rendezvényen. Az egyesület elnöke, a gyulai származású Orodán Sándor elmondta, a kezdetektől itt vannak a fesztiválon. A csapattagok közül többen gyúrtak, mások zsűriztek. Arra ugyanakkor a csapatkapitány figyelt, hogy mindenki kóstoljon igazi csabai kolbászt. Minderre Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat, Sipos Jenő, a Magyar Labdarúgó Szövetség, Hanga Zoltán, a Budapesti Állatkert és dr. Borbély Zoltán, a Legfőbb Ügyészség korábbi szóvivője is áldását adta, és egyöntetűen letették voksukat a csabai kolbász mellett.

 

Fotó: Csabai Kolbászfesztivál

 

Kismalacos mesét néztek a velük szemben lévő tévén jeles doktoraink a gyúrásnál a sportcsarnoki asztaluknál. Dr. Kovács Zoltán ügyvéd, az egyhangúan kinevezett csapatkapitány elmondta, minden igaz abból, amit láttak. Vagyis a fájós fogú kismalac elment a fogorvoshoz, nevezzük most Sztankó Attilának. Már a fúró látványától majdnem infarktust kapott, így felkereste dr. Lakatos Ferenc kardiológust. A malacnak egy darabig szerencséje volt, mert éppen a rendelés közepén találta a főorvost hajnal kettőkor.

Ugyanakkor már ő sem tudott segíteni rajta. A malac hagyatéki eljárásában dr. Kovács Zoltán ügyvédnél kötöttek ki. Minden körülményt figyelembe véve az ügyvéd a malachagyatéki eljárásban azt tanácsolta, hogy a malacot osszák háromfelé. Mindenki csináljon belőle azt, amit akar. Így született meg az orvosi kolbász.

Komolyabbra fordítva, a Sztankó-Lakatos-Kovács fémjelezte csapatban a névadók főként beszéltek, és az utódok dolgoztak. Többek között Sztankó doktor hármasiker unokái, az egyaránt 12 éves Ági, Anna és Viktória.

Történelmi pillanatot is átélt a csapat, dr. Kovács dolgozott, vágta, fűszerezte, majd gyúrta a húst. Lakatos Ferenc szerint mindezt jelenteniük kell majd az ügyvédi kamarának, Zolit nehogy kizárják túlzott munkavégzés vétsége miatt.

 

További programok »

FEL