Müller Cecília: A járvány lecsengőben van

2020. június 2. 12:33 | D. Nagy Bence

Az operatív törzs keddi tájékoztatóján a járványgörbe alakulása volt a központi téma.

– A járvány lecsengő szakaszban van, egyértelműen lefelé mutat a járványgörbe – emelte ki Müller Cecília országos tisztifőorvos. Mint mondta, folyamatosan figyelik egy esetleges góc felbukkanását, a járvány lefutását a környezeti tényezők és a szociális körülmények is jelentősen befolyásolják.

A tisztifőorvos ismertette a nemek közötti megoszlást is. A fertőzöttek 58%-a nő, ez pedig a korfát is alapvetően jellemzi, a magas kockázatú egyének ugyanis az idős korosztály tagjai.

– Fertőzöttek tekintetében minden százezer lakosra 40 fő, míg halálozás tekintetében 5 fő jutott – hangsúlyozta Müller Cecília. Hozzátette, hogy a vírus magyarországi eredetével kapcsolatban megállapítható, hogy az új típusú fertőzés március 4-e körnéykén jelenhetett meg hazánkban.

Lakatos Tibor rendőr ezredes a rendőri feladatokat összegezte. Mind mondta, a védekezés újabb fázisába léptünk, amelyben a rendőrség tevékenysége is módosult kissé.

– A hosszú hétvége pozitív tapasztalatokkal zárult, de az élet lassankénti újraindulásával a feladatok is megsokasodtak, emelte ki az ezredes. Mint mondta, továbbra is a hatósági házi karanténok ellenőrzése jár a legtöbb intézkedéssel. Lakatos Tibor arra is felhívta a figyelmet, hogy bár a járványügyi korlátozások enyhültek, a rendőrség továbbra is ellenőrzi és betartatja a még meglévő, vírushelyzetre vonatkozó rendelkezéseket is.

További programok »

FEL