Hemzsegnek a nevezetes helyeken, nem győzik kattintgatni a fényképezőgépeiket vagy ma már inkább a mobiltelefonjaikat, és ráérősen csodálják azokat az épületeket, amelyek mellett az ott élők szinte minden nap elrohannak anélkül, hogy rájuk néznének.
Kint vannak a fesztiválokon, nemcsak belepillantanak egy-egy programba, hanem hosszú órákat szánnak rá, hogy mindent megnézzenek, megkóstoljanak, kipróbáljanak. Barangolnak az erdőben, meg-megállnak egy sudár fánál, bokornál, és hallgatják, honnan jön a madárfütty. Több órát töltenek a gyerekeikkel egy-egy izgalmas kalandparkban, játszótéren, gyerekprogramon, és együtt csodálják meg a hatalmas szappanbuborékokat. Megmártóznak a tóban, folyóban, és ezúttal hagyják, hogy a hullámok ringassák őket, amíg csak jólesik. Addig keresgélnek, amíg meg nem találják a legjobb hátteret ahhoz a bizonyos fotóhoz, így aztán a kezükben tartják a lemenő napot, épületet támasztanak meg puszta kézzel, pózolnak egy szoborcsoportban, vagy várakoznak, míg összeölelkező sziluettjük köré aranyló aurát nem fonnak a fények.
Ők a turisták. Akik kirándulnak a természetben, akik talán jól megérdemelt szabadnapjukon pihennek aktívan, vagy éppen a szabadságukat töltik azzal, hogy megismerjenek egy másik várost, másik országot, bebarangolják a közeli és távoli erdőt, csalitost. És akiknek az „ünneplésére”, észrevételezésére már kitaláltak egy világnapot is: augusztus 17-én van ugyanis a mosolyogj és integess a turistáknak világnap. Hát, rajta! A mosoly nem kerül semmibe, és hadd vigyenek haza a gyönyörű látvány mellé még több szép élményt az itt töltött időről azok a bizonyos turisták.
No, meg ne feledkezzünk meg arról sem, nekünk milyen jólesik egy mosoly, egy kedves integetés, amikor mi megyünk szabadságra, kattintgatjuk fényképezőgépeinket vagy ma már inkább a mobiltelefonjaikat, és ráérősen csodáljuk az épületeket. Amikor kint vagyunk a fesztiválokon, barangolunk az erdőben, kirándulunk, megmártózunk a tóban, és fotózkodunk, ha összeölelkező sziluettünk köré aranyló aurát fonnak a fények…
