Hogy miért olyan különlegesek a szivárványbabák? Röviddel azután ismét várandósnak lenni, hogy egy anya elvesztette a kisbabáját, nem könnyű feladat érzelmileg, hiszen a szomorúság és veszteség érzése egyidejűleg van jelen az örömmel és a reménnyel. Sok anyában ez bűntudatot kelt. Olyan, mintha túl könnyen engedték volna el a veszteségük fájdalmát, vagy mintha az új baba az előző helyébe lépne. Sok anya attól tart, a környezete ilyennek látja őt. Attól is tartanak, hogy a szivárványbaba megszületésének öröme valamilyen módon megcsúfolja azt a mérhetetlen szomorúságot, amit az előző baba elvesztése jelent. Pedig egy szivárványbaba megszületésének öröme nem jelenti azt, hogy az előző babát, az elvesztése miatti szomorúságot el kéne felejteni vagy úgy kéne csinálni, mintha meg sem történt volna.
Inkább olyasmi ez, mintha a szivárványbaba a szeretet fényét hordozná, annak a szeretetét, amit az elvesztetett baba iránt érez az anya. Azok az anyák, akiknek szivárványbabájuk van, a megújulás és gyógyulás történeteit mesélik el az új kisbaba megszületésével, az érzelmeik a keserédes boldogságtól a határtalan örömig terjednek egyidőben.
Fontos lenne beszélni erről, hiszen a csend mindennél rosszabb tud lenni. Különösen azoknak az anyáknak van szükségük támogatásra, akik hasonló traumán estek át: szivárványanyaként egyszerre kapnak reményt az újrakezdésre és marad a szívükben betölthetetlen űr az elvesztett kisbabájuk miatt.
Forrás: gyerekszoba.hu