– Nemrég értetek haza, frissek tehát az élmények. Honnan eredt a kezdeményezés ötlete, hogy Olaszországba, azon belül is Toszkánába utazzatok?
– Zenekarunk igyekszik évente, kétévente eljutni külföldre egy-egy fesztiválra, megmérettetésre. Az elmúlt években ez nem sikerült a korlátozások miatt, legutoljára 2019 februárjában voltunk Prágában egy versenyen. Másfél éve fogalmazódott meg az elnökség körében az, hogy akkor erre a toszkánai fesztiválra menjünk el, amely a Toscana Music Festival nevet viseli. A fesztivált egy német karnagy professzor szervezi, aki Európa-szerte bonyolít fesztiválokat. Nagyon megtetszett az elnökségi tagoknak ez a fesztivál, amelyen egyébként tavaly a Pécsi Vasutas Fúvószenekar volt kint, és ők is nagyon meg voltak elégedve a helyszínnel. Mi is csak szuperlatívuszokban tudunk beszélni az utazásról.
Fotó: Mohácsiné Szeverényi Ágnes
– A helyszín nyilván önmagában különleges, de volt-e valami plusz ezen felül, ami a kiutazás igényét erősítette?
– Olaszország a kultúra, a zene egyik bölcsője. A Via Puccini, Via Verdi utcákon nagyon jó érzés volt sétálni. De szeretném kiemelni a koncerthelyszínt is. Montecatini Terme városában voltunk, ahol egyébként különlegesen jó hatású gyógyvíz van. Egy Terme Tettuccio nevű épületegyüttesben – egy fürdőhöz hasonlítanám – zajlottak a koncertek. Oszlopokkal, épületekkel körbevett szabadtéren koncerteztünk tulajdonképpen. Itt nagyon sok híres zenész fellépett már. A Bécsi Filharmonikusok vagy a Berlini Filharmonikusok is, de Puccini Bohémélet című operájának egy részét itt írta, és már a tudat is nagyon-nagyon felemelő volt. A hely akusztika hibátlan volt. tehát egy amatőr fúvószenekar, mint mi, nem biztos, hogy túl gyakran eljut egy ilyen tökéletes és lenyűgöző akusztikájú helyre. Nagyon nehéz szavakkal leírni. Volt egy koncertünk egyik este, és azt megelőzően délelőtt volt egy teljes értékű főpróbánk. És már akkor éreztük a libabőrt. Ott is kánikula volt egyébként, de örömmel elviseltük.
Fotó: Mohácsiné Szeverényi Ágnes
– Valamit valamiért.
– Így van! A akusztika mellett a festői díszletről, az építészeti csodákról, a falfestmények, a gyönyörű bútorokról is csak szuperlatívuszokban tudtunk beszélni. És ez megihlette a fiatalokat is, a zenekari tagokkal azóta is, meg már az úton hazafelé is sokat beszélgettünk arról, hogy ők hogyan érezték magukat. Életünk végéig emlegetni fogjuk ezt az utazást, ami ezt a 48 zenészt nagyon összekovácsolta. Ugye két buszsofőr juttatott el bennünket biztonságosan oda, hála Istennek. Ők készítették a videófelvételeket is. (Ilyenkor kapnak szurkolói pólót.) Igazi összekovácsoló erővel bír egy ilyen utazás. A legfiatalabb tagunk 13-14 éves volt, a rangidős 59 éves volt. Voltak itt házaspárok, szerelmespárok, volt osztálytársak, unokatestvérek, és a karmesternek a két gyermeke is velünk utazott, akik szintén muzsikálnak. Tehát ez több volt annál, minthogy egyszerűen elmentünk egy fesztiválra. Az eseményről előzetesen sokan kérdezték minket, főleg a támogatóink, hogy akkor ez most milyen verseny, meg milyen megmérettetés. Ugye, a magyar ember várja az eredményeket, a százalékokat, a pontszámokat, a diplomákat, a serlegeket. De itt ez most nem verseny volt. Ennek ellenére itt is a legjobbat kellett kihozni magunkból. Fuvolázom a zenekarban, mindamellett menedzselem is a zenekar életét, a szervezőtársakkal együtt. A fesztivál szakmaiságára vonatkozólag még azt tudom elmondani, hogy ugyanúgy felkészültünk erre, mint egy minősítőre vagy egy versenyre.
A beszélgetést itt tekinthetik meg teljes egészében:
