– A zenekar a Csaba Nyár részeként adott koncertet a napokban a városháza udvarán. Mivel készültetek?
– Június 30-án, a Városházi Estéken bemutattunk egy versenyműsort, és egy szórakoztató műsort. Az elmúlt 6-8 hónapban Luxemburgba készültünk, ugyanis ott, Differdange városában rendezik meg évről évre a DIFFWINDS nemzetközi fesztivált. Itt méretteti meg magát a zenekar. A versenyre Döge Csaba karmester kiválasztott két versenydarabot. Ezek hangzottak el a hangverseny első két műsorszámaként: Hidas Frigyes „Fantázia és fúga” című műve, valamint Jan Van der Roost „Puszta” című négytételes műve. Nagyon szeretünk a békéscsabai közönségnek muzsikálni, és köszönjük a Csabagyöngye Kulturális Központnak, a Békéscsabai Jókai Színháznak, a városnak a partnerséget. Nálunk már hagyomány, hogy mielőtt egy nagyobb megmérettetésre, külföldi útra készülünk, bemutatjuk az itteni közönségnek is a programunkat. Ahogy Békés vármegye számos pontjáról érkeznek a zenészeink, így a közönség is, és mindig nagy öröm itt muzsikálni.
– Milyenek voltak most a visszajelzések, és ez mennyire számít olyankor, amikor akár nemzetközi megmérettetésre készültök?
– Fontos különbség, hogy mi hogyan ítéljük meg a hangversenyt, hogy milyen visszajelzéseket kapunk a közönségtől, és hogy szerintünk egy szakmai zsűri hogyan értékelné, ha itt lenne. Mindig úgy próbálunk muzsikálni, hogy azt az „avatott fülnek” is jó legyen hallgatnia, tehát mindig a legjobb tudásunk szerint zenélünk. A békéscsabai egy nagyon igényes közönség, akármilyen műsorral ki sem állhatunk eléjük. Ez jó motiváció. A közönség egy része nyilván elfogult, hiszen itt vannak a családtagjaink, barátaink is. Egyébként volt egy nagyon kedves gesztus is ezen az estén. Tóth G. Ildikó a legtöbb koncertünk háziasszonya. Egy kis szusszanásnyi időt adott nekünk a nagy volumenű művek bemutatása után, hogy szusszanjunk. Akkor a közönséget megkérdezte, hogy ki az, aki még csak első alkalommal van a Körösparti Vasutas koncertjén, néhányan jelentkeztek, körülbelül 10-15-en. Ki az, aki már 1-2 éve vagy egy 5 éve jár a koncertjeinkre. Ki az, aki 5-10 éve. És így haladtunk aztán a licitálással. És van, aki már több, mint 30 éve eljár a koncertjeinkre. Nagy öröm, hogy olyan egykori muzsikusok is ültek a közönség soraiban, akik szívesen visszajöttek most meghallgatni. Vagy említhetek családi vonatkozásokat is, hiszen valakinek már most a gyermeke, gyermekei járnak a zenekarunkba. Úgyhogy ez egy nagyon szívügyünk.
– A zenei képzettséget és a korosztályokat tekintve is rendkívül színes a zenekar összetétele.
– A legfiatalabb tagunk még nem töltötte be a 14. életévét, a luxemburgi csapatban pedig a rangidős most 64 éves. Egyébként meg „régi öregeket” ismeri a város, Resetár Bandi bácsi már elmúlt 80 éves, és ő is rendszeresen aktívan látogatja a próbákat, de ezt a hosszú külföldi utat nem vállalta be. A zenekarban igen különböző zenei képzettségű tagok vannak. Van, aki zeneiskolába jár, van, aki zeneművészeti szakközépiskolát végzett, van művésztanár és befutott művész is – ők különböző gyakorisággal tudnak visszajönni úgymond a zenekari családi fészekbe. Vannak olyan Békéscsabáról, illetve a zenekarunkból elszármazott tagok, akik egy-egy nagyobb produkció erejéig térnek vissza, és ez nekünk nagyon sokat számít. Nagyon fontos feladat, hogy a generációkat, és a különböző zenei tudással rendelkező embereket jól összehangolja a karmester. Ennek érdekében nagyon sok instrukciót kapunk, és igyekszünk közösségi programokat is szervezni, ahol jól egymásra hangolódhatunk. Ez azért is fontos, mert ami a szívünkben van, amilyen gondolattal kiállunk a színpadra, amit érzünk egymás iránt, az kiül a zenénkre, hallatszik a muzsikánkban. Nagyon fontos, hogy alázatosak legyünk a zene iránt, a zenei mondanivaló iránt, egymás iránt. Egy szuper összhangra van szükség, ez valamikor sikerül, valamikor kevésbé.
– A napokban Luxemburgban versenyeztek. Hogyan készültetek erre a megmérettetésre?
– A Körösparti Vasutas Koncert Fúvószenekar most mintegy 50 fővel vesz a részt luxemburgi DIFFWINDS versenyen, Differdange városában. Ez egy hagyományos fesztivál, amelyen már 2016-ban részt vett az együttesünk. Akkor egy elég szépen csillogó trófeával jöttünk haza. Ami ilyenkor fontos, hogy egy háromtagú szakmai zsűri értékeli a produkciót. Ez a legfontosabb, hogy ott a szakemberektől milyen visszajelzést kapunk, a szervezőktől milyen visszajelzést kapunk. Ez egy komoly verseny, természetesen szeretjük a számokat, eredményeket, különböző fokozatokat, de lényegében ez egy játék. Ahogy az élet játék, a muzsika is egy játék, amelyet persze nagyon komolyan kell venni. Sok fiatal tagunkban, de még bennem is ott a versenyszellem, a lehető legjobbat szeretnénk hozni a színpadon. Július első hétvégéjén, pénteken, szombaton és vasárnap zajlik a verseny. Különböző programokkal, zenélési lehetőséggel várnak bennünket, térzenét, showműsort is adunk majd, és szombaton este 7-kor lehet értünk szurkolni, mert akkor lépünk a versenyszínpadra két zeneművel.
– Ez a verseny azért is rendkívüli, mert ott lesz még egy Békés vármegyei zenekar.
– A Tótkomlósi Koncert Fúvószenekar is megméretteti magát ezen a versenyen. Nagyon tiszteltjük őket, ismerjük a munkásságukat. Ők is és mi is igyekszünk nagyon jó minőségben muzsikálni. Ilyenkor persze rögtön fókuszba került, hogy a nagy rivális az egy helyi zenekar. Mindemellett sok sikert kívánunk a tótkomlósi zenekarnak, és sok sikert kívánunk minden olyan zenekari tagunknak, aki először jön velünk ilyen versenyre. Többen természetesen munka, család mellett igyekeznek helytállni a zenekarban, ehhez sok egyéni gyakorlást is mellé kellene tenni. Most egy intenzív próbafolyamon vagyunk túl. Luxemburg után tartunk is egy kis nyári szünetet, de előtte majd még szeretnénk a gyerekeknek hangszerbemutatót tartani a napközis táborokban, az Erzsébethelyi iskolában és a Lencsési Általános Iskolában. Hátha később közülük is valaki megkedveli, zenét tanul és a tagunk lesz majd.
– Mikor találkozhatunk majd veletek a nyári szünet után?
– Vannak szervezés alatt levő dolgaink, de ami biztos, hogy augusztus 20-án a városi ünnepségen muzsikálunk. Nagyon-nagyon szép együttműködés alakult ki a Viharsarki Mazsorett és Táncsport Egyesülettel, ők színesítik a műsorunkat.