A fesztivál három napon át kínált színes programokat a város különböző pontjain. Csütörtök este a Munkácsy Emlékház adott otthont egy rendhagyó kiállításmegnyitónak. Pénteken a Munkácsy Mihály Múzeumban invitálták kerekasztal-beszélgetésre az érdeklődőket, majd az Élővíz-csatorna fölött tartott lézershow után Paulina koncertje zárta a napot a CSAKK Stégen.
A nagyszabású rendezvény harmadik napja sem telt eseménytelenül. Délelőtt új köztéri alkotással gazdagodott Békéscsaba, délután pedig többek között könyvbörze, majd kora este a Réthy hídnál a Körösparti Vasutas Koncert Fúvószenekar koncertje várta az érdeklődőket.
– Ma közel negyvenen muzsikálunk azon a hídon, amelyet tavaly a mi közreműködésünkkel avattak fel. Fantasztikus érzés itt játszani. Ezúttal egy igazán színes műsorral készültünk, lesznek benne tüzesebb dallamok, de természetesen a magyar indulók sem maradhatnak ki – osztotta meg Mohácsiné Szeverényi Ágnes, a Körösparti Vasutas Koncert Fúvószenekar Egyesület elnöke.
Közben az Élővíz-csatorna másik szakaszán már zajlott a készülődés a Szent Mihály-napi Lampionos Vízi Felvonulásra, amelyet idén is a Békési Kajak-Kenu Club közreműködésével hívtak életre.
– Harmadik éve csatlakozunk ehhez a programhoz. Ezúttal két húsz fős sárkányhajót és öt túrakenut bocsátunk vízre, összesen több mint ötven résztvevővel – emelte ki Moldován-Garas Helga, a klub edzője. Hozzátette: a program iránt évről évre egyre nagyobb az érdeklődés.
A záróest 20 órakor a Munkácsy Mihály Múzeum homlokzatára vetített fényfestéssel kezdődött, amelyet 20:15-kor a Talamba ütőegyüttes nagyszabású koncertje követett a Stégen.