Modern Városok Program - Munkácsy-negyed attrakciókkal

2016. május 9. 03:58 | Mikóczy Erika

A tervek szerint három projektből szeretnék megvalósítani a Munkácsy-negyedet Békéscsabán. A Területi Operatív Programban, azaz TOP-ban a zöldváros kialakítását célzó pályázaton belül egymilliárd forintot fordítanának erre. Ugyancsak a TOP-ban szerepel a Munkácsy Múzeum fejlesztésére 300 millió, míg a Modern Városok Programban 1,9 milliárd forintot szánnának a negyed kialakítására.

Herczeg Tamás tanácsnok elmondta, hogy egyéni arculatot bemutató és kulturális attrakciókra is készül a város. Az akcióhoz hozzátartozik a mesélő utcai enteriőrök és pihenőszigetek kialakítása, emellett az egyedi utcanév-táblák, az egységes padok, térburkolatok, kerékpártárolók és díszkandeláberek kiépítése is. A Csabagyöngye Kulturális Központ is dolgozik a projekten és szeretnének olyan zsánerszobrokat kihelyezni, amelyek Munkácsy Mihály életéből, gyerekkorából villantanak fel részleteket. Továbbá tervezik óriásvásznak, kültéri festményreprodukciók elhelyezését.

Emellett új funkciót kap a Gőzmalomtér, Munkácsy játszóteret alakítanak ki a Széchenyi ligetben, és létrehoznák a Beliczay Parkot. Felújítanák a Kossuth téri volt kisvasúti megálló épületét, a Hunyadi teret átalakítanák, fejlesztenék az Élővíz-csatorna belvárosi szakaszát és rendeznék a szoborsétányt is.

A Modern Városok projektben még számos ötlet szerepel. Tervezik a középületek fényfestését, szóba került, hogy utcazenész pontokat alakítanak ki, Munkácsy-bisztrót hoznak létre. A Széchenyi ligetben állandó dobogót állítanak fel fiatal zenészek, iskolai csoportok számára és nem maradna ki a graffiti-fal sem. A Modern Városok Programon belül a Szent István tér 16. sz. alatti ingatlanban Munkácsy Árkádot alakítanának ki. Emellett egységes arculatot kap majd a Szeberényi tér, a Kossuth tér, a Felső-Körös sor a Bánszki-Vilim utca közötti szakaszon, a Széchenyi utca, a Munkácsy Emlékház környezete, a Munkácsy-negyedben található hidak, a Széchenyi Liget és környezete, illetve a Munkácsy Mihály Múzeum környéke is.

 

 

További programok »

FEL