Modern Városok Program: Korszerű és látványos lesz a csabai piac

2018. november 24. 13:24 | Mikóczy Erika

A Modern Városok Program keretében mintegy ötmilliárd forintból fejlesztjük a békéscsabai piacot, ami hosszú évtizedek óta nemcsak a város éléskamrája, hanem találkozóhely, közösségi színtér is. A beruházás eredményeként egy olyan, a térséget kiszolgáló, a 21. századi követelményeknek megfelelő piacunk lesz, amely a termelők, a kereskedők és a vásárlók igényeit is mindenben kielégíti. Az Óbuda Építész Kft. – amelynek nagy gyakorlata van a piacterek, vásárterek tervezésében – elkészítette a piac látványterveit, erről a december 3-án, hétfőn, a városháza dísztermében tartandó lakossági fórumon mondhatják el a véleményüket a békéscsabaiak – jelentette be Hanó Miklós alpolgármester.

Mint azt Hanó Miklós elmondta, a vásárcsarnoknak és a mellette levő kőpados résznek a – Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) támogatásával megvalósuló – most folyó fejlesztése is jobb körülményeket teremt a piacon, a Modern Városok Programnak (MVP) köszönhető ötmilliárdos beruházás azonban már komoly áttörést is hoz ezen a területen. Ez utóbbi részeként új, fedett, térségi vásárcsarnok épül, fedett és nyitott vásárteret alakítanak ki, zárt pavilonsor, azaz „gasztroutca” jön létre, és egy háromszintes fedett-nyitott parkolóval is kiegészül a létesítmény.

 

A gazdabolt mellett felépülő, háromszintes, akadálymentes parkolóház látványterve

 

– Egy olyan vásárcsarnok és fedett vásártér létrehozása a célunk, amely korszerű elhelyezést biztosít a megnövekedett kapacitásoknak, megfelel a kereskedelmi elvárásoknak és képes lépést tartani a változó vásárlói igényekkel. Mindemellett illeszkedik a város arculatába, jól ötvözi a hagyományos és innovatív elemeket, betölti a minden igényt kielégítő piac szerepét, sőt, még turisztikai látványosságként is működik – emelte ki Hanó Miklós.

 

Az átrium - az új piac nemcsak a kereskedőket és a vásárlókat szolgálja majd, turisztikai látványosság is lehet

 

Dr. Sódar Anitától, a Békéscsabai Városfejlesztési Kft. cégvezetőjétől megtudtuk, hogy a mostani nagybani piac helyén alakítják ki a térségi piacteret, amely egy zárt csarnokból, valamint középen egy tető nélküli térből, átriumból áll. Emellett szintén lesz fedett piactér kiszolgáló helyiségekkel, fogadóhelyiségekkel, gazdasági, állategészségügyi helyiségekkel, veszélyeshulladék-tárolóval. A TOP-keretbe már nem fért a pavilonsor átépítése, az MVP-ben viszont ennek a teljes körű felújítása is benne van. A pavilonsor a fedett-nyitott terekkel, végig futó tornácával, a kortárs építészeti megoldásokkal, egy modern, fogyasztóterekkel tűzdelt „gasztroutcaként” funkcionál majd.

 

A mostani nagybani piac helyén épül fel a modern és hagyományos elemeket ötvöző térségi piac

 

Piaci napokon szinte lehetetlen a környéken parkolóhelyet találni, de az MVP beruházás keretében ez a gond is megoldódik: háromszintes, akadálymentes, lifttel felszerelt parkolóház épül a gazdabolt melletti területen. A szakemberek vizsgálják a környéket is, részletesen kidolgozzák majd a Trefort utca, a Szabó Dezső utca és az Illésházi utca közlekedésének kérdését is.

 

A tornácos pavilonsor gasztroutcaként is funkcionál majd

 

– A piac Modern Városok Program keretében történő fejlesztésének a koncepcióterve, látványterve elkészült, folyamatban van az engedélyes tervek készítése, amelyeket még idén beadunk a hatóságoknak. Amint megvan a jogerős határozat, a tervező elkészíti a kiviteli terveket, ennek birtokában tudjuk kiírni a közbeszerzési eljárást. A kivitelei terveket meg kell küldeni a közreműködő szervezetnek, az Agrárminisztériumnak is, utána kaphatjuk meg pozitív döntés esetén a forrást a kivitelezésre – jegyezte meg dr. Sódar Anita, hozzátéve, hogy a tervek szerint 2019 év végén indulna a kivitelezés, ami mintegy másfél évet vesz majd igénybe.

 

 

 

 

 

További programok »

FEL