„Mit képzelsz? Azt hiszed, neked mindent szabad?!!”

2021. június 4. 13:54 | Such Tamás

Már a múlt-múlt században is számtalanszor megesett, hogy egy színész valódi életét összemosták a színpadival. Például, amikor Petőfi Sándor még vándorszínészként járta a nagyvilágot, az egyik fellépése után azt mondta neki a fogadós: „Én egy ilyen hitvány gazembernek nem adok szobát!”.

Ez bizony később sem változott. Ámbár hányszor olvastam arról is, hogy a gonosz karaktert valójában egy kenyérre kenhető fej játssza, a jófiú meg legtöbbször egy önző, nárcisztikus fazon.

Többször előfordul az is, hogy egy televíziós sorozat aranyköpéseit a színész után üvöltözik az utcán. (Általában a sorozat kulcsmondatai, a hosszabb terjedelme miatt jobban a fülkagylóinkba égnek.)

Megtörtént, hogy egy népszerű széria egyik főszereplője épp Békéscsabán vendégszerepelt. Az egyik városi túrája alkalmával betévedt egy lemezboltban, ahol egy – feltehetőleg – rajongó hirtelen felindulásból, ám felragyogva úgy köszönt rá, hogy „Hello! Olajbogyó!”. A sztár majdnem nekiment a srácnak. Az eladónak kellett közbelépnie, hogy ne legyen az ügyből kázus.

Bartus Gyula, a Jókai színház művésze elmondása szerint a televízió egy skizofrén helyzetet szül, mert jó néhányan nem tudják megkülönböztetni a valóságot az ármánytól.

 

Bartus Gyula – Fotó: behir.hu/Such Tamás

Gyuszi – Fotó: behir.hu/Such Tamás

 

„Néhány éve, két hétig voltam képernyőn a Barátok közt című sorozatban – meséli. – Terrorizáltam, késsel fenyegettem a többieket, illetve a pincébe zártam Magdi anyust a férjével. Majd úgy próbáltam elmenekülni a végén, hogy a lépcsőházban egy kést fogtam az egyik szereplő torkához.”

Hozzáteszi, a forgatást követően néhány hónappal később, ismét valami miatt fel kellett utaznia a fővárosba. A dolog pikantériája, hogy épp akkor futottak azok az epizódok, amelyekben Gyuszi terrorizálja a barátokat.

„Álltam egy buszmegállóban – folytatja –, amikor az ott lévő fehérnemű boltból kilépett egy idős hölgy, és már az ajtóban elkezdett velem ordibálni, hogy <...> Először azt hittem, hogy az út túloldalára ordítozik valakihez, de ott épp nem volt senki.”

Majd, ahogy gyűltek az emberek a megállóban a buszra várva, látta az arcukon lévő mosolyból, hogy ez bizony, neki szól. Nyilván felismerték a sorozatból, és egyre többen nevettek. Miközben a nő a falhoz lapulva, kabátjával letakarítva róla koszt, válogatatlan szavakkal küldte el Gyuszit a fenébe.

Majdan megérkezett a busz is.

 

Bartus Gyula – Fotó: behir.hu/Such Tamás

Ha az embernek ilyen barátai vannak, mi szükség az ellenségekre? – Fotó: behir.hu/Such Tamás

 

További programok »

FEL