MSZP: Aránytalan a bizottsági struktúra

2019. november 20. 14:51 | Hidvégi Dávid

A Magyar Szocialista Párt szerdán délelőtt tartott sajtótájékoztatót a szervezet választókerületi irodájában, amelyen Miklós Attila a keddi, soron kívüli közgyűlést értékelte.

Az MSZP-MLP-LMP színeiben a testületbe jutott önkormányzati képviselő úgy véli, hogy a Fidesz és a Hajrá Békéscsaba túlreprezentált a város ügyeiben, míg az ellenzék egyetlen tanácsnoki és bizottsági széket sem kapott kedden. A politikus kiemelte, hogy az első ülés előtt öt hét állt rendelkezésre a bizottsági feladatkörök pontos meghatározására, de ez nem történt meg. Miklós Attila hangsúlyozta: a hat bizottság pontos feladatát a következő közgyűlésen vitatják meg. Az önkormányzati választásokon polgármester-jelöltként induló képviselő elmondta: a testület Szervezeti és Működési Szabályzatához benyújtott módosító tételeiket is leszavazták.

– A választási eredményeket nem tükrözi az a bizottsági struktúra, amelyet elfogadott a békéscsabai közgyűlés. A hat bizottsági elnök, a hat bizottsági alelnök, a három tanácsnok és a három alpolgármester mind a Hajrá Békéscsaba és a Fidesz tagjai közül került ki. Tudjuk, hogy mit értünk el a választáson, ugyanakkor nem az eredményünknek megfelelő súllyal tudtunk helyet foglalni bizottságokban – fogalmazott Miklós Attila.

Az önkormányzati képviselő reméli, hogy a Hajrá Békéscsaba és a Fidesz szoros összetartása csak a kezdeti hév eredménye. Miklós Attila hozzátette: ellenzéki oldalról nem zárja ki, hogy konkrét ügyekben Dancsó Tiborral is együttműködjenek, aki a DK-JOBBIK-PÁRBESZÉD koalícióval jutott a közgyűlésbe.

FEL