MSZP: Rossz az a rendszer, ami az oktatás átalakítása után létrejött

2019. március 29. 15:36 | Szendi Rita

Több napirendi pontot is kiemelt a közgyűlés után tartott tájékoztatón Miklós Attila, az Magyar Szocialista Párt önkormányzati képviselője. Szó esett többek között a Csabagyöngye szőlőültetvényről és az oktatási intézmények beszámolóiról is.

 

 

Minden évben nagy vitát vált ki a Csabagyöngye szőlőültetvény sorsa – hangsúlyozta Miklós Attila, aki egyetért azzal, hogy Stark Adolf hagyományát meg kell őrizni, de véleménye szerint hatékonyabbnak kellene lennie a terület felhasználásának.

– Egymillió forintos bevétel mellett túl sok a 3,6 millió forint ráfordítás az ültetvénynél. Azt az álláspontot képviseltem a közgyűlésen, hogy elvárható a hatékony működés egy önkormányzati cégtől is – emelte ki Miklós Attila.

A képviselő szerint rossz az a rendszer, ami az oktatás átalakítása után létrejött. Kiemelte: a kiszivárgott beszámolók alapján kiderült, hogy a szakképzés rendszere sem olyan jó, mint mondják.

– A problémák, amíg az önkormányzat volt a fenntartó, közvetlenül jutottak el hozzánk, és tudtuk is orvosolni a bajokat. Most áttéteken keresztül tudjuk meg a panaszokat, amelyekkel  nem tudunk hova fordulni. Tegyük hozzá, hogy az intézmények és azok vezetői mindent megtesznek azért, hogy megpróbálják egyben tartani a rendszert – fejtette ki Miklós Attila.

A képviselő hiányolta az egyházi és nemzetiségi iskolák beszámolóit, hiszen oda is békéscsabai gyermekek járnak.

Miklós Attila beszélt arról is, hogy átláthatatlannak tartja a Békéscsabai Városgazdálkodási Kft. üzleti tervét. Mint mondta, az már most látszik, hogy több forrásra van szüksége a cégnek, mint amit az elején elképzeltek. Hozzátette azt is, hogy a kft. munkatársai a képviselők által közvetített lakossági kéréseket gyorsan és hatékonyan oldják meg.

 

További programok »

FEL