Távoktatás: Középiskolások esetében nehezebb lehet a motiváció fenntartása

2020. március 14. 16:59 | D. Nagy Bence

Diákokat, szülőket és tanárokat egyaránt érint a kormány új rendelkezése, amely szerint hétfőtől digitális oktatatásra állnak át az általános és középiskolák is. Orbán Viktor miniszterelnök pénteki esti bejelentése kapcsán egy fiatalokkal foglalkozó szakembert kérdeztünk meg.

A kormány intézménylátogatási tilalmat hirdetett ki, amely először csak a felsőoktatást érintette, a legújabb rendelkezés szerint pedig hétfőtől az általános- és középiskolákban is kezdetét veszi a digitális oktatás. Intézményvezetőkkel készült interjúnkban több igazgató is kifejtette, hogy jelenleg nem rendelkeznek kidolgozott módszertannal a távoktatást illetően, várják az ajánlásokat, de természetesen ők is készülnek.

A távoktatás kérdése nemcsak a technikai feltételek kapcsán állíthatja kihívás elé a diákokat és az iskolákat, de a közösségi tér ilyen fokú beszűkülése, adott esetben eltűnése több problémát is okozhat – fogalmazott Szente Réth Katalin ifjúsági szakember, a Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnázium, Szakgimnázium, Általános Iskola, Óvoda, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium iskolalelkésze. Hozzátette, hogy a gimnazisták esetében egyszerűbb lehet az oktatás, ők ugyanis több elektronikai eszközön és fórumon elérhetők, ellenben nehezebb lehet a motiváció fenntartása, ami életkori sajátosság is.

 

Szente Réth Katalin

 

A szakember azt is kiemelte, hogy a közösségi védőháló eltűnésével az izoláltság is növekedhet, olyan fiatalok esetében különösen, akiket elsősorban az osztálytársak között ér a legtöbb szociális inger. Szente Réth Katalin elmondta, hogy bár egy hétvége alatt lehetetlen megoldani a teljes átállást, de a gimnázium technikai adottságai megfelelőek a digitális oktatási rend útnak indításához.

FEL