– Megértél arra, hogy új utak felé indulj, hogy felelőséggel éld az életed. Ne félj! Veled lesz Ő, aki eddig is elkísért az úton – ezzel az áldással engedte útjukra az érettségizőket Szente-Réth Katalin iskolalelkész. Mint mondta, a diákok eddigi életének talán legnagyobb megmérettetése előtt állnak, de fontos tudniuk, ahogy Isten szemében nincs megbocsáthatatlan botlás, minden nappal van lehetőség az újrakezdésre. Kiemelte, teljesen rendben van, hogy dolgozik bennük az izgalom, mellette pedig egy kicsit a pánik és a félelem is.
– Tapasztaljátok meg Isten végtelen szeretetét most is, és hagyjátok neki, hogy messze űzze szívetekből a félelmet, a pánikot. Egy kis vizsgadrukk azért maradhat, az talán még segít is. Hagyjátok, hogy Istenünk végtelen szeretete kiűzze szívetekből a félelmet, minden hazugságával együtt – bátorította a nebulókat Szente-Réth Katalin.

A diákok feszült csendben várták a kilenc órát, hogy megkapják feladataikat, de azért egy-egy vidám nevetgélés is visszhangzott a falak között. A telefonokat és az okosórákat külön asztal várta, így a nebulók – tudásuk mellett – csak a szőlőcukorban és a szerencsehozó tárgyaikban bízhattak.
Követkúti Péter igazgató elmondta, hagyomány már az iskolában, hogy az érettségi első napja áhítattal kezdődik, ezúttal nem a megszokott formában, hanem az iskolarádión keresztül.
– Ezután a szokott rendben, a szabályok betartásával megkezdődik az érettségi vizsga. Jól jött ez a négynapos pihenő, a hosszú hétvége a diákoknak, hiszen a múlt hét sok eseménye után kicsit lehetőségük volt ismételni, rendszerezni az elsajátított tudást – tette hozzá Köveskúti Péter.
Az intézményvezető kiemelte, a végzősök közül vannak, akik egyedül készültek az érettségire, de vannak, akik lejobb barátjukkal vagy akár csoportosan tanultak a vizsgákra. A kollégiumi diákok például saját csoportjaikban készültek fel. Aláhúzta, csak annyit vár az érettségizőktől, hogy legjobb tudásuk szerint próbáljanak választ adni minden kérdésre.

Az érettségizőkre a hét hátralévő részében is vizsgák várnak: kedden matematikából, szerdán történelemből, ezután pedig angol vagy német nyelvből adnak számot tudásukról. A jövő héten a diákok által választott tantárgyakkal folytatódik a számonkérés.