Maszkban, de elbúcsúztatták a nyolcadikos diákokat

2020. június 19. 17:28 | Gyemendi Réka

Eljött a ballagások és bizonyítványosztások ideje az általános- és középiskolákban. Az intézményekben ugyan hagyományos ünnepséget idén nem tartanak, azonban a legtöbb helyszínen igyekeznek alternatív módot találni a diákok elbúcsúztatására.

A Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Iskola csütörtökön búcsúztatta a nyolcadikos diákokat az Evangélikus Nagytemplomban. A ballagási ünepség rövid istentisztelettel kezdődött.

 

 

Ezt követően átadták az idén alapított „Értékes vagy” díjakat. Ezt az elismerést azok a diákok nyerhették el, akik négy vagy nyolc tanéven keresztül tanulmányi eredményük mellett kiemelkedtek példamutató magatartásukkal és szorgalmukkal, valamint közösségben végzett tevékenyégükkel. Összesen 18 nyolcadikos tanuló vehette át a díjat.

 

 

Ez az első alkalom, hogy az intézmény nyolcadikos tanulóit búcsúztatja. Az iskola igazgatója beszédében úgy fogalmazott: az az egy biztosan közös a ballagó diákokban, hogy mindannyian értékesek és különlegesek.

– Jól emlékszem arra az évnyitóra, amikor először jöttetek ide a nagytemplomba és egy-egy tizenkettedikes diák kezét fogva vonultatok be ide. Nekünk, felnőtteknek megtelt a szívünk szeretettel és szüleitekkel együtt biztos vagyok benne, hogy örökre a szívünkbe zártuk ezt a pillanatot – fogalmazott Köveskúti Péter igazgató.

 

 

Az ünnepség végén az osztályfőnökök egyenként osztották ki a diákoknak bizonyítványaikat.

További programok »

Itthon

Kié lett a méteres csabai kolbi, a literes gyulai pálesz, a kilós békési sajt?

Tippversenyt indított a minap a Békéscsabai Turisztikai Főpályaudvar és a Munkácsy Emlékház a méter, kilogramm, liter, mint egységes mértékegységek bevezetésének 150. évfordulójára. A játékban legjobban tippelők egy méteres csabai kolbászt, egy kiló kézműves sajtot vagy egy liter gyulai pálinkát nyerhettek. Az eredményhirdetés szerdán zajlott.
09:14
FEL