Mező Andrea: sokan visszaestek a járvány idején

2021. május 18. 07:16 | Vári Bianka

A koronavírus-járvány nemcsak a szervezetünkre, hanem a lelkünkre is komoly hatást gyakorol. Szakemberek szerint országosan megnövekedett azok száma, akik valamilyen lelki nehézségük vagy függőségük miatt kérnek segítséget.

Gabi 6 éve áll kapcsolatban a Mi-Értünk egyesülettel, ahol többek között szenvedélybetegeken segítenek. Korábban alkoholproblémákkal küzdött, mára azonban megtanulta ital nélkül kezelni a problémákat – így volt ez a járvány idején is.

- Mi folyamatosan jártunk az anonim alkoholisták gyűlésére, és ez nagyon-nagyon sokat számít, mert itt elmondjuk egymásnak az örömünket, bánatunkat, és sok esetben már ez is sokat számít. Hiszen ha az ember elmondja, kimondja, hogy éppen milyen érzésekkel van, akkor a megoldás már szinte jön is.

Amikor eljárhattunk otthonról, mondhattuk, hogy csak a társaság kedvéért iszunk, a járvány idején azonban szembesülhetünk azzal, hogy akkor is kívánjuk az italt, amikor egyedül vagyunk – tette hozzá. Ilyenkor érdemes segítségért fordulni. A Mi-értünk Egyesület tapasztalatai szerint a 2020-as évben drasztikusan lecsökkent a kliensforgalom. Mező Andrea, a szervezet vezetője elmondta: hiába biztosítottak lehetőséget online tanácsadásra a járvány idején, sokan elmaradtak.

- Ezek a pandémiára jellemző embereket érintő érzetek nagyon hasonlatosak a katasztrófa-helyzetekhez. Katasztrófa-pszichológiának is nevezik. Ezért arra számítunk, hogy már akár a 2021-es évben és az ezt követő években remélhetően jelentősen meg fog nőni azoknak a száma, akik valamilyen módon segítséget fognak kérni.

A szakember hozzátette, hogy a járvány kapcsán megnövekedett az otthon töltött órák száma, ez által nem lehet eltitkolni a különböző szenvedélybetegségeket, problémákat. Sokszor hozzátartozó kér segítséget az egyesülettől.

Békéscsabán, az SOS Lelkisegély Szolgálatnál pszichológusok és pszichiáterek segítenek a lelki problémákkal küzdőknek. Dr. Udvardi László szerint a járvány miatt beszűkült társas kapcsolatoknak is köszönhető, hogy megnövekedett a jelentkezők száma.

- Azok a problémák, amiket viszünk, általában súlyosbodnak a járvány hatására. Mindenkinek jelent valamennyi segítséget a környezete, de van egy csomó olyan probléma, ami egyébként is megjelenik, de elég, hogyha az ember ezt meg tudja beszélni valakivel, ötletelni egy kicsit, körbejárni a problémát. Ehhez nem feltétlenül kell professzionális szakember. De most beszűkültek ezek a kapcsolatok, ezek értelem szerűen kevésbé működnek, és nagyobb igény van ránk.

A pszichiáter azt is elmondta, hogy a szolgálathoz beutaló nem szükséges, telefonon kell időpontot foglalni, és az adott problémának megfelelően szakemberhez irányítják az arra rászorulót.

További programok »

FEL