Idén novemberben értékes fénykép került a Munkácsy Mihály Múzeum néprajzi gyűjteményének birtokába. A keménypapírra kasírozott, nagyméretű, kissé megsárgult fotó alatt „Vörös Kálmán Fényirdájából B. Csabán” feliratú matrica díszeleg, amely a 19. század végén, 20. század elején működő Vörös fényképészeti műhelyben készült képeken volt megtalálható.
A kép a 19. század végi békéscsabai népéletet mutatja be. A fotón, amely betekintést enged Békéscsaba átalakulásának folyamatába, „csabaikumnak” számító „podsztyenás” és azokat felváltó parasztpolgári házak együttesen sorakoznak. A „podsztyenás” házak építése a 19. század közepére már elavulttá vált, így a módosabb gazdák a lakáskultúrában is bekövetkezett változások hatására parasztpolgárival cserélték fel azokat.
A képen látható lakóházak előtti téren – feltehetően – falugyűlésre érkezett tömeg áll. A férfiakból, nőkből és gyermekekből álló sokaság 1890-es évekre jellemző öltözéket visel. A férfiak között jónéhányan még az 1800-as évekre oly jellemző bőgatyát, míg többen már vászonnadrágot hordanak, fejükön széles karimájú alacsony kalapot viselnek. Az asszonyok hosszú szoknyát, inget, kabátkát és kendőt öltöttek magukra. A gyermekek a felnőttek öltözékéhez hasonló ruhákban jelennek meg a képen. E fénykép különlegessége abban rejlik, hogy bár a múzeum néprajzi gyűjteményében számos kép megtalálható, legtöbbjük családi, az emberi élet fordulóihoz és népszokásokhoz kapcsolódó jeleneteket ábrázol. Így ritkaság számba megy az olyan beállítás nélküli, a település összegyűlt lakosságát és a korban jellemző architektúrát ábrázoló fotó, mint amilyen ez is.
A múzeum ezúton is köszönni Furák Györgyné békéscsabai lakosnak, hogy felajánlotta a Munkácsy Mihály Múzeum számára ezt a nem mindennapi fotográfiát!
Salamon Edina, a Munkácsy Mihály Múzeum néprajzkutatója