Az M44 autóút, illetve a fürjesi csomópont megelőző feltárásai során igen sok Árpád-kori leletet találtunk. Kardos mellet a 11., míg Kamut és Békéscsaba határában már a 10. századra keltezhető településrészlet került elő az ásatásaink során. Bár az előkerült edények, edénytöredékek némi eltérést mutatnak a kardosi, illetve a kamuti és békéscsabai leletek között, azért akadt egy közös pont, amely mindhárom lelőhelyen nagyon hasonló volt. Ezeken az egykori településeken ugyanis rengeteg lócsontot találtunk, sőt Kamuton, szenzációsnak számító egész csontvázak is előkerültek. Témánk szempontjából fontosabbak azok a csontok, melyek a lóhús fogyasztását igazolják.
Miért is érdekes ez a régészet számára? Nos, a keresztények számára a pápa 732-ben tiltotta meg a lovak fogyasztását, melyet több későbbi pápa is megerősített. A nomád népek (pl.: magyarok, kunok) étrendjében viszont előkelő helyen szerepel a lovak húsa. Ezt jól mutatják az ásatásaink során előkerült leleteink is.
Azt várhatnánk, hogy a kereszténység elterjedésével ez a hagyomány eltűnik a korai Árpád-kori településeinkről. Az alföldi településeken azonban még a későbbi évszázadokban is kimutatható a lóhús jelenléte az egykori étrendben, habár a mértéke csökkent. Ennek oka részben az lehet, hogy a kereszténység elterjedése nem volt egyszerű és gyors folyamat a Kárpát-medencében, ráadásul Szent István uralmának megszilárdulása is több évtizedig tartott. Az 1046-ban kitört pogánylázadás vezetőiről és résztvevőiről is feljegyezték, hogy ismét lóhúst kezdtek enni.
A pogánylázadás vezetőjének, a valószínűleg békési Vatának a fia, János 1060-ban még mindig pogány volt és több, 11. századi keresztény temetőben találunk olyan sírokat, melyekbe pogány módon temetkeztek. A hasonló korú településeken továbbra is kimutatható a lovak fogyasztása.
A későbbiekben a lóhús szerepe egyre kevésbé vált fontossá az Árpád-kori étrendben, a 13. századra már inkább a szarvasmarha húsát fogyasztották a Kárpát-medencében. A lovakat a tatárjárás után beköltöző kunok kezdték el ismét fő fogásként fogyasztani, majd a 16. századra majdnem el is tűnt az étlapról.
Dr. Bácsmegi Gábor régész
