A görög és római antikvitásban népszerűek voltak a vésett ékkövek, latin nevükön gemmák. Felületükre isteneket, héroszokat és más mitológiai alakokat, portrékat, állatokat, tárgyakat, esetleg jeleneteket véstek. Használták őket gyűrűbe foglalva vagy az átlyukasztott követ nyakban hordva pecsétlőként, illetve viselték ékszerként, talizmánként.
A vésett ékkövek készítését és a rájuk vonatkozó ismereteket glyptikának nevezzük. A gemmavésés legfontosabb alapanyagai a drágakövek voltak. Olyan kőfajták, amelyek elég kemények ahhoz, hogy ne legyenek sérülékenyek, de mégis megmunkálhatók. Leggyakrabban karneolt, jáspist, kalcedont, achátot használtak. A picurka kövek megmunkálásánál a vésnök szabad szemmel dolgozott, nagyítót nem használt.
A gemmák azon típusát, amely esetében az ábrázolást bemélyítették a kő felszínébe, intagliónak hívják. A másik alkalmazott eljárás eredményeként az ábrázolás kiemelkedik a kő felszínéből, ez a gemma típus a kámea.
A Kardosi gemmán Zeusz alakja tűnik fel, kedvenc állatával, a sassal (mivel római kori kontextusból került elő szerencsésebb Jupiternek hívnunk). Párhuzamok alapján egy arany pecsétgyűrűhöz tartozott. Anyagát tekintve jáspis, s mivel bemélyed a kő felszínébe, intaglió. A Római Birodalom területén készítették, valamikor a 2-3. század fordulóján.
Az alföldi szarmatákhoz vagy kereskedelem révén, vagy egy rablóportya során került. A szarmata közösség tulajdonosával együtt eltemette. A nagy kérdés az, hogy hol van az aranygyűrű? Talán már eleve csak a gyűrű pecsétkövét helyezték a sírba, de ami valószínűbb, hogy egy sírrabló vitte el az aranyat.
Ez a rendkívül ritka és értékes tárgy hamarosan a Munkácsy Mihály Múzeum új állandó kiállításában is látható lesz.
Nagy Dániel Sándor, régész
