Mesélő múzeum: A Békésmegyei Gazdasági Egyesület

2018. szeptember 2. 16:33 | behir.hu

Békéscsaba életében minden intézménynek, egyesületnek sajátos története van, különösen igaz ez, ha az egy vagy másfél évszázaddal ezelőtt létrehozott egyletekre gondolunk.

Az 1860-as év rendkívülinek számított Csaba életében, hiszen ekkor alapították meg a Békésmegyei Gazdasági Egyesületet. Az alapszabályzatban megfogalmazták a legfontosabb célokat, az ahhoz szükséges szellemi és anyagi eszközöket, valamint kitértek arra is, hogy ki lehet tag és az egyesület hogyan épült fel.

Az egylet az akkori Békés vármegye gazdasági elősegítését tartotta szem előtt, és ehhez székhelyül Békéscsabát választották, azonban hatóköre az egész vármegyére kiterjedt.

Számos eszközt felsoroltak céljuk eléréséhez, többek között a kölcsönös eszmecsere, a korral való haladásra buzdítás, olvasókörök alakítása, valamint mezőgazdasági és ipari kiállítások rendezése. Azonban akad ezek között néhány olyan is, amelyeket még napjainkban is fontosnak tartunk, mint például telkek létrehozása a kísérletek elvégzésére, terménycsarnokok felállítása, illetve tűz- és jégkár elleni biztosító társulatok alapítása.

Talán az egyik legnagyobb anyagi segítséget jelentette, hogy támogatni kívánták a gépbeszerzéseket és a talajjavításokat is. Ehhez természetesen anyagi fedezetre is szükség volt, amely többek között az egyesület vagyonából, tagdíjakból, a földművelésügyi minisztérium támogatásából, adományokból és a vármegye anyagi segítségéből állt.

A közgyűlés tett észrevételeket, utasításokat, amelyeket az elnök vagy az alelnök hajtott végre. Az egyesületben dolgozott ügyvéd, könyvtáros, sőt kertész és állatorvos is. Öt szakosztályból, közgazdászati, földművelési, állattenyésztési, gépészeti és kertészeti-szőlészeti-méhészeti osztályból állt az egyesület.

 

Szakál Veronika történész muzeológus

Munkácsy Mihály Múzeum

További programok »

FEL