MERT – új pártot alapítanak a volt jobbikosok

2018. november 11. 10:42 | Zsíros András

Új pártot alapítanak volt jobbikosok. Ezt szombaton délután jelentették be Orosházán, az alakuló ülésüket követő sajtótájékoztatón, ahol több, egykori szélsőjobboldali szervezet képviselője is jelen volt. Az általuk létrehozott Új Jobboldal Mozgalom nevű ernyőszervezet egyelőre néhány száz tagból áll.

 

 

Egy disznófejet vittek márciusban Szabó Ervinnek, a Jobbik orosházi országgyűlési képviselő-jelöltjének Németh Norbert és Rubi Gergely korábbi párttagok a város önkormányzati képviselő-testületi ülésére. Ez volt az egyik olyan akció, amikor a szélsőjobboldali nézeteket valló Rubi Gergely kifejezte nemtetszését a Jobbik vezetése, és néppártosodás felé mozduló politikája iránt.

A politikus tavasszal még több alkalommal is úgy nyilatkozott a sajtóban, hogy nem akar új pártot vagy mozgalmat indítani. Szombaton azonban Orosházán bejelentette, hogy több, radikális szervezettel együttműködve, új formában, közösen folytatják közéleti tevékenységüket.

Ez pedig egy politikai párt lesz, amelynek a neve: MERT. Az elnevezés mozaikszóként a megoldások, egyensúly, rend és tettrekészség szavakat rejti, a leendő pártelnök szerint ezek jellemzik majd politikai irányvonalukat.

A még bejegyzés alatt álló, új formáció mögött a szintén frissen megalakult Új Jobboldal Mozgalom áll, amelynek tagjai egykor olyan radikális szervezetekhez tartoztak, mint a Magyar Gárda vagy a Magyar Önvédelmi Mozgalom. Rubi Gergely arról is beszámolt, alulról építkező szervezetük először két, számukra kiemelt helyszínen, Ózdon és Orosházán kezdi meg a tevékenységét.

„Nincsenek illúzióink arról, hogy most azonnal kormányt és ellenzéket tudunk váltani. Az ellenzéket mindenféleképpen megpróbáljuk, és ehhez van nagyon sok szövetségesünk is” – mondta a politikus a terveikről szólva. A leendő új párt vezetője hozzátette, a 2026-os választásokat tűzték ki maguk elé célul, hogy akkorra szerezzenek – ahogy fogalmazott –„kormányközeli” pozíciót.

 

További programok »

FEL