Jobbik: Uniós béremeléssel a kivándorlás ellen

A Jobbik ismertette európai parlamenti választási programját Békéscsabán. Sneider Tamás, a Jobbik elnöke szerdán elmondta, Magyarország az elmúlt 10 évben rendkívüli módon elszegényedett és a környező országok is lehagyták hazánkat. Hozzátette: a Felvidéken kétszer nagyobbak a fizetések, de bérek tekintetében Románia is megelőzi Magyarországot. Ezért a Jobbik legfontosabb programpontja a bérunió megvalósítása.

 

 

A politikus felhívta a figyelmet arra, hogy Békés megye – Nógrád mellett – a legrosszabb mutatókkal rendelkezik a bérek és az elvándorlás tekintetében. Éppen ezért úgy gondolja, az európai parlamenti választás tétje, hogy az elmaradottabb térségek fel tudnak-e zárkózni vagy tovább mélyül a szakadék.

A párt elnöke szerint az utóbbi években a kivándorlás miatt és azért, hogy a kormány a béreket alacsonyan tartsa, százötvenezer bevándorló érkezett Magyarországra. Ezért a Jobbik legfontosabb programpontja a bérunió megvalósítása.

– A Nyugat-Európában élő és dolgozó magyaroknak a nyolcvan százaléka, akár százötvenezer forintos nettó fizetésért hazajönne Magyarországra. Ebből pontosan látszik, hogy nincsenek elrugaszkodott elképzeléseik a magyar embereknek, haza lehetne hozni a döntő többségüket. Béremelkedéssel, és különböző programokkal segíthetnénk a visszatelepülésüket ezeknek a magyar embereknek – hangzott el a sajtótájékoztatón.

Megosztás:

Címke: , , , , ,