Megújult a Vöröskereszt békéscsabai épülete

2020. szeptember 17. 19:14 | Csiffáry Zsuzsanna

A Magyar Vöröskereszt Békés megyei székhelyének épületében, Békéscsabán, számos képzés, vizsgáztatás és rendezvény is megvalósul. Most egy pályázatnak köszönhetően lehetőségük volt arra, hogy az épületet közel 35 millió forintból fejlesszék.

Tóth Zoltánné a Magyar Vöröskereszt Békés Megyei Szervezetének megyei igazgatója elmondta, a pályázati összeg segítségével minőségi változás állt be, megújult az egész épület, a terek az irodák.  Hozzátette: az ott dolgozók munkájára is kedvezően hatott a változás az új felszereléseknek köszönhetően.

Nagy Gábor a Magyar Vöröskereszt főigazgató-helyettese kiemelte, hogy eszközbeszerzésre is volt lehetőség, új irodabútorokat, 257 informatikai kelléket, 10 mobilraktárat is sikerült vásárolni, ez utóbbi az adományok raktározásában segít. 

– A Magyar Vöröskereszt egy EFOP-projektnek köszönhetően mintegy 300 millió forintot költhetett ingatlanfejlesztésre, felújításokra, ebből közel 35 millió a békéscsabai ingatlanra ment – ette hozzá Kardos István a Magyar Vöröskereszt főigazgatója. Kiemelte: fontosnak tartja, hogy a tisztasági festés mellett dekoratív változások is történtek. Több teret egybenyitottak, a tetőszerkezetet felújították, az udvaron pedig kialakítottak egy parkolót, és a támogatás összegéből egy kisteherautót is beszereztek.   

Galéria

 

 

További programok »

FEL