Megújult a Mozgáskorlátozottak Békés Megyei Egyesületének székhelye – galériával

2023. március 4. 10:09 | Csiffáry Zsuzsanna

Főként európai uniós forrásból újult meg a Mozgáskorlátozottak Békés Megyei Egyesületének békéscsabai épülete. A szervezet mintegy 360 millió forintot fordíthatott a fejlesztésre.

A Mozgáskorlátozottak Békés Megyei Egyesülete 2007-ben kapta meg a Kölcsey utcai épületet a békéscsabai képviselő-testület döntése alapján. A szervezet elnöke hangsúlyozta, akkor még nem gondolták, hogy az egyesület kinövi a létesítményt. A közel 310 millió forintos Európai Uniós, valamint az 51 millió forintos hazai támogatásból a kivitelezők többek között kicserélték a kazánt, a homlokzati nyílászárókat és a radiátorokat is, illetve megtörtént az akadálymentesítés az épületben. 

– Szakmai munkánknak nagy gátja volt, hogy nem tudtunk újabb szolgáltatásokat biztosítani a hozzánk fordulóknak, mivel nem volt helyünk. Most ennek a beruházásnak köszönhetően sikerült egy 500 négyzetméteres emeletet építeni, ami új lehetőségeket nyitott számunkra. A következő tanévet úgy kezdhetjük, hogy még több szolgáltatással és még több csoport indításával végezhetjük a tevékenységünket – fogalmazott Kovács Ágnes, a Békés Megyei Mozgáskorlátozottak Egyesületének elnöke. 

Herczeg Tamás, a térség országgyűlési képviselője elmondta, hogy az intézmény felújítása több szempontból is indokolt volt, az energetikai korszerűsítés a jelen gazdasági helyzetben kiemelt fontosságú. 

– A sajátos nevelési szükséglettel bíró gyermekeknek, fiatal felnőttek ellátása, akkor tud valóban inkluzív lenni, hogyha biztosított számukra a minőségi szolgáltatás, amivel csökkenthető az esélyegyenlőtlenség. Ehhez most olyan épületünk van, ami mindennek megfelel – tette hozzá Herczeg Tamás. 

Az egyesület 23 szervezetet és 4 intézményt működtet jelenleg, és közel 250 ellátott veszi igénybe rendszeresen a Kölcsey utcai épületet. 

Galéria

További programok »

FEL