Megújult a Dózsa utcai Idősek Klubja Békésen

2020. január 9. 12:28 | D. Nagy Bence

A tavalyi év során sokrétű energetikai korszerűsítést hajtottak végre a békési járás központjába. 2019-ben 39 épület újult meg valamilyen formában, a napokban pedig újabb fejlesztések készültek el.

Decemberi összefoglalónkban már írtunk a tavalyi békési fejlesztésekről, a behir.hu kérdésére Kálmán Tibor békési polgármester az akkor még folyamatban levő munkálatokat is említette. Ezek közé tartozott a Dózsa utcai Idősek Klubja és a Békés Városi Szocális Szolgáltató Központ Jantyik Mátyás utcai épülete is. A napokban mindkét épület energetikai korszerűsítése befejeződik: a nyílászárók cseréje mellett korszerűsítették a fűtést és a hőszigetelést, valamint nemes vakolat került a külső falfelületekre.

 

 

A város pályázat útján jutott hozzá a felújításhoz szükséges összegekhez. Kálmán Tibor elmondta, hogy a Dózsa utcai épület 19,8 milliót forintból, a Jantyik Mátyás utcai épület pedig 36,2 millió forintból újult meg. Az épületenergetikai korszerűsítések részeként mindkét épületet napelemekkel látták el, amelyeket egy külön erre a célra biztosított keretből finanszírozott a város.

Kádasné Öreg Julianna, a Békés Városi Szociális Szolgáltató Központ igazgatója a fejlesztésekkel kapcsolatban kifejtette: az épületek felújítására a fenntarthatóság mellett azért is szükség volt, mert a klub által biztosított programok, korszerűsített környezetben, nagyobb körben érhetik el az idős személyeket.

 

fotók: GA-Pix Fotó

További programok »

FEL