Ebben az évben is tanévkezdési támogatást nyújt Békés Város Önkormányzata

2023. szeptember 28. 12:54 | behir.hu

24 millió forintnyi támogatást oszt szét Békés város önkormányzata tanévkezdési segítségként a településen élő, iskoláskorú gyermeket nevelő családoknak. Ahogy azt Kálmán Tibor, Békés város polgármestere elmondta: a város jövőjét a fiatalok támogatásával is erősíteni kívánja.

– Ahogy az egyre inkább látható, a gazdasági döntések szinte mind a háború és járványhelyzet által gerjesztett nyomás hatása alatt születnek Európában. Hazánk komoly erőfeszítéseket tesz, hogy ezen körülmények között is szuverén önrendelkezést folytasson, így a komoly, nagy horderejű döntések idejét éljük. A változások közepette is vannak azonban olyan területek, ahol az elért eredmények védelme az elsődleges. Városunk ezen a téren a fiatalok támogatását, az elvándorlás mérséklését tekinti elsődleges célnak, így ragaszkodunk többek között az iskolakezdési támogatáshoz is. Ennek köszönhetően, ebben a tanévben mintegy 24 millió forinthoz juthatnak a gyermeket nevelő családok Békésen – olvasható a városvezető közösségi oldalán.

forrás: Békés városi polgármesteri hivatal

 

További programok »

Itthon

Újraélesztettek egy 30 éve üres holtágat Békés vármegyében

A 4.7 milliárd forint keretösszegű 100 százalékban hazai forrásból finanszírozott aszályvédelmi akcióterv részeként feltöltötték a 30 éve üresen álló Koplaló-holtágat. A Szeghalom melletti területen található holtágba 285 ezer köbméter vizet töltöttek június végéig. Erről számolt be Hubai Imre az agrárminisztérium államtitkára.
16:32
FEL