Megtörténtek az első hivatalos bejelentések az Előrénél

2022. július 15. 11:07 | Hidvégi Dávid

A felkészülési időszak közepén jár a Békéscsaba 1912 Előre, amely a következő szezonban is a labdarúgó NB II-ben szerepel majd! Az együttes két hét múlva a Pécs ellen kezdi meg bajnoki szereplését.

A szakmai stáb csütörtökön a Kórház utcai stadionban tartott edzést, amelyen az NB II-es játékosok mellett az NB III-as együttes labdarúgói is részt vettek. Brlázs Gábor másodosztályú rajtra készülő csapata a mátraházai edzőtábor után hazai környezetben folytatja a felkészülést, szombaton azonban a fővárosban, a Ferencváros második csapata ellen lép pályára újabb edzőmérkőzésen.

– A felkészülés negyedik hetében vagyunk, kicsit fáradtak a játékosok, hiszen a csúcsterhelés vége felé járunk, az elmúlt hét is elég kemény volt. A héten két mérkőzést játszunk, a szerdai, DEAC elleni összecsapáson is azért láttam fáradtság jeleit a játékosokon, de ez ebben az időszakban természetes, viszont megfelelően dolgoznak a srácok, úgyhogy elégedett vagyok a hozzáállásukkal és a teljesítményükkel – fogalmazott a vezetőedző.

 

 

Az Előre keretében bőven történtek változások, hiszen Nikola Pantovic, Király Patrik és Gránicz Patrik más együttesnél folytatja pályafutását, a kölcsönbe érkező kapust, Winter Dánielt pedig visszarendelte az MTK, míg Nagy Sándor a második csapat edzője lett és Szenti Zoltán munkáját segíti majd. Mészáros Márk, az Előre II eddigi edzője az NB II-es Szeged-Csanád Grosics Akadémia szakmai stábjához csatlakozott.

Most már az érkezők oldalán is négy játékos nevét lehet feljegyezni! A klub a középpályára igazolta a 182 centiméter magas Fülöp Istvánt, aki a Sepsi OSK csapatától érkezett Békéscsabára. A marosvásárhelyi születésű, elsőosztályú múlttal rendelkező labdarúgó korábban szerepelt a Diósgyőr, az FC Botosani és az Avantul Reghin csapataiban is, valamint a Sepsi OSK együttesével román kupagyőzelmet is magáénak tudhat. Kapusposztra a 195 centiméter magas, 25 éves Bukrán Erik érkezett, aki a Budapest Honvédnél kezdte pályafutását, a Hull City kötelekében külföldi tapasztalatot is szerzett, majd 2016 és 2021 között a Diósgyőr kapuját védte, Békéscsabára pedig a PMFC-től érkezett. Szélső-támadó pozícióba tért vissza Debrecenből a 19 éves, körösladányi származású Talpalló Norbert, aki a 2015/2016-os idényben a Körösladány és a Békéscsaba Labdarúgó Akadémia játékosa volt és 2021-ben a magyar U18-as válogatott románok elleni második mérkőzésén pályára lépett.

 

 

A támadó posztokon bárhol bevethető Yasin Hamed pedig Nyíregyházáról, egyelőre kölcsönbe érkezett. A szalontai születésű, 22 éves játékos édesanyja magyar, édesapja szudáni, és tagja volt az Afrika Kupán szereplő szudáni válogatottnak is. A 180 cm magas, jobblábas labdarúgó korábban a Sepsi OSK, a Csíkszereda, a CFR Cluj, a Pandurii, az ASA, valamint Liberty Salonta együtteseiben nevelkedett.

– Nagyon jól érzem itt magam, sok gólt szeretnék rúgni és ezzel segíteni a csapatot. Ellenfélként már kétszer játszottam Békéscsabán, szerintem nagyon jó szurkolók vannak, remélem minden meccsen sokan biztatnak, támogatnak majd minket – nyilatkozta az Előre új játékosa. A klub arról már korábban beszámolt, hogy Fazekas Lórántot végleg sikerült megszereznie, a védelem egyik oszlopa, Farkas Márk pedig szerződést hosszabbított. Így tett Kitl Miklós is, aki a 2020/2021-es idény óta szerepel Békéscsabán.

A Békéscsaba 1912 Előre kerete még nem véglegesek, hiszen próbázók folyamatosan érkeznek a csapathoz és mivel az átigazolási szezon augusztus 31-ig tart, így a klub még két-három poszton szeretné megerősíteni az együttest. A lilák a Merkantil Bank Liga rajtján, július 31-én vasárnap, a Pécs otthonában lépnek pályára.

További programok »

Sport

Az utolsó másodpercekben csúszott ki a továbbjutás a Békéscsaba kezéből

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 24–24-es döntetlent játszott hazai pályán az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában, ez pedig a versenykiírás szerint a vendégeknek kedvezett. A Fejér vármegyeiek pár másodperccel a vége előtt, Szabó Kitti sikeres büntetőjével harcolták ki a továbbjutást.
2024. december 21. 21:00
FEL